bezár
 

film

2011. 08. 30.
Elmarad a CinePécs
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Finanszírozási problémák miatt idén elmarad a tavaly nagy sikerrel megrendezett CinePécs Nemzetközi Filmfesztivál.

prae.hu

"A Dél-dunántúli Filmalap a Kulturális Ipari Klaszter keretében 2009-ben és 2010-ben is sikeres, a szakma által elismert filmfesztivált rendezett önkormányzati, állami forrásnak és támogatóknak köszönhetően.

A finanszírozásnak idén is ilyen összetételben kellett volna összeállnia, de ez sajnos nem valósult meg, ezért az októberre tervezett fesztivál elmarad" - áll Keresnyei Jánosnak, a rendezvény igazgatójának az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hozzátette: halvány esélye van még annak, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból érkezhet támogatás, de a fesztivált már akkor is csak egy későbbi időpontban lehet megszervezni.

Keresnyei János a dotáció elmaradásának egyik okaként Pécs feszített költségvetését említette, amelyet tovább terhelnek az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program elhúzódott beruházásai és az új intézményi struktúra finanszírozása. "Ezért ebben az évben nem volt meglepő a forráshiány" - mutatott rá.

Az igazgató szerint annál meglepőbb volt a Magyar Mozgókép Közalapítvány tavalyi döntése, amely egyetlen forint támogatásban sem részesítette Pécset arra hivatkozva, hogy az EKF okán biztosan van elég pénz a kultúrára.

"A szponzorok, támogatók pedig mindig csak egy kisebb részét adták a büdzsének, így a nagyobb rész hiányában nem várhatjuk a vállalkozásoktól a teljes finanszírozást" - jegyezte meg.

Keresnyei János szerint a filmalap és a kulturális klaszter vezetése ugyanakkor bízik abban, hogy konszolidálódik a gazdasági helyzet, és a város újonnan alakuló kulturális ipari stratégiájában a filmfesztiválnak is helye lesz.

Rámutatott, hogy a korábban Moveast néven rendezett CinePécs filmfesztivált még jegyzik a szakmai berkekben, a dél-kelet európai fesztiválok a jövőben is számolnak vele.

"A Dél-dunántúli Filmalap nem adta fel a régió audiovizuális iparának szervezését. Töretlen lendülettel dolgozik azért, hogy a Budapesten egyébként virágzó iparág decentralizációja minél előbb megtörténjen, és a kulturális iparnak ez az ága is fenntartható fejlődési pályára álljon" - olvasható az igazgató közleményében.

A CinePécs versenyprogramjában tavaly fiatal közép- és kelet-európai alkotók tíz-tíz nagyjátékfilmje és dokumentumfilmje szerepelt, de az EKF-program támogatásával megrendezett egyhetes rendezvény alatt összesen hatvan alkotást vetítettek le az érdeklődőknek.

A nagyjátékfilmeket értékelő zsűri elnöke Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező volt.

A fesztivál ideje alatt Pécsen tartották a Berlini Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazott Méz című film magyarországi bemutatóját, emellett láthatta a közönség Kocsis Ágnes Pál Adrienn című moziját is, amely a tavalyi cannes-i filmfesztiválon FIPRESCI-díjat nyert.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Dev Patel: A Majomember
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés