bezár
 

film

2011. 08. 29.
Öt órai román film: sorozat Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öt órai román film címmel indul kedden a szomszédos ország mozgóképes alkotásait bemutató vetítéssorozat a szegedi Grand Café művészmoziban - tájékoztatta a szervező Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetének munkatársa, Kimpián Péter az MTI-t.

prae.hu

Az öt órai román film a fiókintézet hároméves múltra visszatekintő filmklubjának folytatása - közölte a szakember. Hozzátette: a cél az, hogy a román filmek minél szélesebb körben eljussanak a publikumhoz.

Az eredeti nyelven, magyar felirattal vetített román mozgóképes alkotásokat minden hónap utolsó keddjén 17 órától láthatják a nézők igazi mozis körülmények között.

Minden egyes ingyenes filmvetítést a szegedi kulturális élet egy-egy személyiségének bevezetője előz meg, amelyen a műről és az alkotókról is hallhat majd a közönség.

Az első alkotás A próféta, az arany és az erdélyiek című, Dan Pita rendezte 1978-as film lesz. A 19. századi Erdélyből testvérük keresésére Amerikába induló fivérek történetét feldolgozó mozit Erdélyi Ágnes, a szegedi Kép-Szín-Ház kulturális alapítvány elnöke mutatja be.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés