Télikert
Mikropop képzeletvilág a kortárs japán művészetben
2011. június 10 – augusztus 28.

Ryoko Aoki, Taro Izumi, Tam Ochiai, Makiko Kudo, Mahomi Kunikata, Hiroe Saeki, Hiroshi Sugito, Aya Takano, Koki Tanaka, Masaya Chiba, Chim↑Pom, Masanori Handa, Lyota Yagi, Keisuke Yamamoto

"A kilencvenes években „kipukkadt” buborékgazdaság, amely Japánt a világ egyik vezető erejévé emelte, sok értelmiségiben a hanyatlás érzetét keltette. A sztereotípiák: a japánok munkamániája, küzdőképessége, az oktatás szélsőséges rendszere és a társadalmi, életfogytiglan tartó betagozódás mára szertefoszlani látszanak, és a művészek új generációja kénytelen szembenézni Kína egyre erősebbé váló művészeti jelenlétével is, valamint a tradicionális japán esztétikai értékek pillanatnyi háttérbe szorulásával. A most látható művészek egy nagyon egyedi gondolkodásmód képviselői, amelyet „mikropop képzelet”-nek nevezett el Midori Matsui, a kiállítás kurátora. Finom és visszafogott műveik az információ és tudás különböző fragmentumait újrarendezve idejétmúlt, már közhelyes dolgokat ruháznak fel új jelentéssel és javasolják újfajta felhasználásukat."

Kurátor: Midori Matsui



Reflexiók:


"A mikro-világ valódi értelmezése az egyes szám első személybe burkolózó magánvalóság. Nincs itt, kérem szépen, semmiféle társadalmi mondanivaló vagy kritikai szellem, csak az Én rózsaszín mesevilága. Álomszerű sfumatóban elmosódva a vásznakon, filigrán ákombákomok közé menekülve, egy költői patchwork-darabkái mögé rejtve. Feminin, talányos és szégyenlős festménykék, bekeretezett rajzocskák mindenhol." (Rieder Gábor, Artportal)

"A Télikert szembe megy a Japánról alkotott sztereotípiákkal. A művekben ugyan felvillan a tradicionális műfajok iránti tisztelet, ugyanúgy, mint a társadalom hierarchikus szerkezetének nyomása, a küzdő szellem és az átmenetek iránti fogékonyság, de inkább a skála túlsó végén, a negatív tartományban. Stabilitás helyett széteső identitással, szerepkereséssel, a tárgyak és funkciók, műfajok és kommunikációs formák gyökeres átértelmezésével találkozunk." (Götz Eszter, Kultúra.hu)

"A 60-as évek végétől a 70-es évek végéig született generáció művészei egy olyan korban váltak felnőtté, amelyben a hagyományos posztmodern széttagoltság életérzését a természeti és gazdasági katasztrófák következtében megfejelte egyfajta bizonytalanság. Ugyanakkor megsokasodtak a lehetséges életmódok, és ez meggátolta, hogy egy adott ideológia uralkodóvá vagy követendővé váljék. A pályájukat a 90-es években kezdő művészektől ez új stratégiát követelt. Hogy mindez mégsem pesszimista vízióvá válik az Ernst Múzeum falain, az valószínűleg a japán kultúrában hagyományosan és masszívan jelenlévő, alapvető holisztikus szemléletnek köszönhető. A változás, a múlandóság tudomásul vétele, a természet apró részleteiben elmélyülő, abból bonyolult struktúrákat és asszociációkat építő gondolkodás az alkotásokat határozott mondandóval rendelkező művek helyett sokkal inkább meditációs tárgyakká avatja. Az elmúlás átváltozássá nemesedik – ez a motívum hangsúlyosan jelen van a művek között." (Zöldi Anna, Revizor)

Keisuke Yamamoto