zene
Az első "fecskék" már hétfőn délután megjelentek ugyan a sziget bejáratánál, de a főbejáratot csak kedden - egy munkavédelmi ellenőrzés miatt a tervezettnél később - három órakor nyitották ki.
Elsőként egy Mernyéről érkezett fiatalember lépett rá a napokban felállított, a találkozó idején beléptető hídként szolgáló Chuck Szabadon nevű hídra, majd őt több százan követték, s folyamatosan érkeznek a résztvevők a találkozóra.
Budapestről fesztiválhajó szállította a fiatalok egy csoportját: a Vodafon Boat Show-val négyszázan utaztak a Szalki-szigetre. Pazaurek Piroska az EFOTT sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, útközben a Dumaszínházból ismert Kiss Ádám és a Retro School Band műsora adott előzetest a fesztivál hangulatából.
A szervezők 50 ezernél több résztvevőre számítanak, s arra, hogy már a nulladik napon több ezren érkeznek meg a szigetre, ahol öt napig kilenc helyszínen háromszáz fellépő szórakoztatja majd őket.
Miközben kedd délután még tartott a nagyszínpad építése, a már elkészült előadótereken megkezdődtek a koncertek, s fokozatosan vették birtokukba a fesztivál-szigetet a fiatalok, akik sátrat verhetnek a Szalki-szigeti kempingben, de választhatnak a dunaújvárosi közép-és főiskolás kollégiumok szálláshelyei közül is.
S hogy ne okozzon gondot a fesztivál helyszínének megközelítése, a városból menetrendszerinti, ingyenesen igénybe vehető buszok szállítják a megabuli résztvevőit.
A szórakozás mellett módjuk lesz a fiataloknak kerekasztal-beszélgetéseken való részvételre, a Civil Faluban pedig az oktatási intézményekkel, civil szervezetekkel, s az országgyűlés munkájával is megismerkedhetnek.
Az Országgyűlés Hivatala munkatársainak segítségével megismerkedhetnek a törvényhozás munkájával, fotókiállítást láthatnak, s még saját "törvényjavaslataik benyújtására is lehetőségük lesz.
A találkozó helyszínét alig néhány hét alatt tették alkalmassá a fesztiválra. Az önkormányzat 100 millió forintos költséggel kiépítette a hiányzó közműveket, valamint negyven zuhanyozót és száz mobil toalettet állítottak fel.