bezár
 

film

2011. 08. 27.
Több mint kilencven alkotás a 7. BuSho fesztivál versenyprogramjában
2011. augusztus 30. és szeptember 3. között, a budapesti Vörösmarty moziban és több vidéki valamint határon túli városban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint kilencven alkotás versenyez a szerdán kezdődő 7. BuSho Fesztiválon. A nemzetközi rövidfilmfesztivál programja a budapesti Vörösmarty moziban, valamint vidéki és határon túli városokban is megtekinthető augusztus 30. és szeptember 3. között.

prae.hu

A fesztiválra idén 55 országból 962 filmet neveztek, ebből válogatta ki az előzsűri a versenyprogramba került 93 rövidfilmet: 65 fikciós, 16 animációs és 12 kísérleti alkotást - írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

A versenyfilmek között szerepel Jean Reno főszereplésével a The Philosopher, Djoko Rosic közreműködésével az Along the Wire, illetve Elek Ferenccel a Finale című produkció. Korábbi nemzetközi fesztiválokon már bemutatkozott rövidfilmek is akadnak a mezőnyben: vetítik Kárpáti György Mór Erdő című filmjét és a Silent River című román-német koprodukciót is.

A 15 blokkba sorolt versenyprogramban szerdától naponta öt-öt blokkot vetítenek a Vörösmarty moziban. A versenymunkákat öttagú nemzetközi zsűri bírálja el: Djinn Carrénard francia filmrendező, Riina Mikkonen, a tamperei fesztivál munkatársa, Miomir Rajcevic, a belgrádi Ifjúsági Média Központ igazgatója, Kocsis Ágnes filmrendező, valamint a testület állandó tagja és koordinátora, Wolfgang Leis. A szakmai grémium mellett az Országos Diákzsűri is odaítéli majd díjait. A díjazottak egy képzőművész szobrait vehetik át a szeptember 3-án, szombat este megrendezendő ünnepélyes díjátadón.

A szervezők komoly sikerként könyvelték el, hogy az idei BuShón láthatók majd az Európai Filmakadémia 2010-es rövidfilmes díjaira jelölt munkák is.

A versenymezőny alkotásain kívül a Panoráma szekcióban találkozhatnak az érdeklődők a versenyből "éppen kimaradt" rövidfilmekkel, és a hagyományokhoz híven a fesztiválra benevezett összes magyar munka is bemutatkozási lehetőséget kap.

A BuSho látogatói a rövidfilmfesztivál partnerfesztiváljainak - köztük az Art Kino Moscow, a Next Festival Bucharest, a Signes de Nuit Paris, valamint a La Boca Del Lobo Madrid - legjobb filmjeivel is megismerkedhetnek. A Trafikban pedig esténként koncertek és kultúrdiszkó várja a közönséget.

Az idei fesztiválon a versenyprogram látogatóinak jegyet kell váltaniuk. A kezdeményezés kizárólag a budapesti helyszínre vonatkozik - emelték ki a rendezők, hozzáfűzve, hogy jelképes összeget kérnek a nézőktől, amivel részben a szervezést akarják előmozdítani, részben a látogatottságot kívánják felmérni.

A budapesti Vörösmarty mozin kívül Szolnokon és Szombathelyen, valamint a hátáron túli Nagyváradon és Magyarkanizsán zajlanak majd a BuSho-vetítések.

A BuSho (Budapest Short) fesztivál gondolata 2004-ben fogalmazódott meg, az első rendezvényt pedig 2005-ben tartották. A nemzetközi áttörést a 2007-es fesztivál hozta meg, akkor már 45 országból 360 rövidfilmes produkció érkezett a budapesti mustrára. A fesztivál célja, hogy a rövidfilmes alkotók számára lehetőséget teremtsen a bemutatkozásra, a szervezők emellett egyik fő küldetésüknek tartják a közép-kelet-európai audiovizuális szektor kulturális identitásának fejlesztését.

Részletek: http://www.busho.hu/


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés