bezár
 

zene

2011. 08. 24.
Rajt előtt a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtökön indul a marosvásárhelyi Félsziget fesztivál koncertprogramja, a sátorozók azonban már szerdán beköltözhettek a fesztivál területére, ahol a nulladik napon csendes diszkó várja a látogatókat. Idén a szervezők 70 ezer résztvevőre számítanak.

prae.hu

Camelia Lepedus Sisko, a fesztivál sajtóirodájának munkatársa az MTI-nek elmondta: szerdán kora délután már több száz résztvevő várakozott a kapunál, amelyet helyi idő szerint délután hatkor nyitottak meg.

A sátorral érkező látogatók így már a nulladik napon elfoglalhatták helyüket a fesztivál sátortáboraként kijelölt területen, ahol egyelőre 1500 sátorhelyet biztosítanak, de amelyet nagyobb érdeklődés esetén növelni tudnak.

A szervezők idén 70 ezer látogatóra számítanak, akik birtokba vehetik a fesztivál területét, valamint az annak közvetlen szomszédságában lévő Víkendtelep nevű üdülőközpontot.

A magyarországi Sziget Szervezőiroda érdekeltségébe tartozó Félsziget látogatói számára az idén jó hír, hogy a meteorológusok jó időt jósolnak a fesztivál teljes idejére. Az elmúlt években ugyanis nem egyszer előfordult, hogy esős, hűvös időjárás volt.

A fesztivál helyszínét 95 százalékban már felépítették, kedden a színpadok is a helyükre kerültek. Szerdán, a nulladik napon még nem lesz koncert, de a szervezők a bulizni vágyó fiatalokat már úgynevezett csendes diszkóval várják.

Az idén mintegy hetven koncert lesz a Félszigeten. A meghívott fellépők közül kiemelkedik a rockzene egyik legnagyobb legendája, Iggy Pop és a 60-as évek végén alakult zenekara, a The Stooges. Ők Romániában először lépnek fel, koncertjük augusztus 27-én lesz a Félsziget nagyszínpadán.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés