bezár
 

film

2011. 08. 24.
Operatőri Mesteriskola a Korda Filmstúdióban
2011. augusztus 28. – szeptember 10.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két évente kerül megrendezésre Magyarországon a BUDAPEST CINEMATOGRAPHER MASTERCLASS (BCM) kezdő és még egyetemi tanulmányaikat végző operatőr hallgatók számára. Idén augusztus 28. és szeptember 10. között tartják az eseményt Etyeken, a Korda Filmstúdióban.

prae.hu

Az elmúlt húsz év során olyan elismert szakemberek vezették a kurzusokat, mint Zsigmond Vilmos (ASC), Kovács László (ASC), Billy Williams (ASC), John Schwartzman (ASC) vagy Ragályi Elemér (HSC).

A hallgatók a világ minden tájáról érkeznek: 16 dolgozó operatőr, akik a felépített díszletben egy-egy jelenetet készítenek el; és 26 megfigyelő operatőr, akik segítenek a jelenetek beállításában, világosításában és egyben a szereplők is. A meghívottak mezőnyét a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Magyar Operatőrök Társasága erre felkért operatőrei állították össze, előzetesen elküldött demo anyag alapján.

A mesterkurzust a MEDIA program regisztrálta és támogatja, valamint felvette a hivatalos postgraduális képzési lehetőségek közé. 2011-ben a két mestertanár Zsigmond Vilmos és Ragályi Elemér.

A kurzuson a résztvevők fikciós jelenetek operatőri munkáit készítik el a Korda Filmstúdió egyik műtermében az erre a célra épített díszletekben, és másnap értékelik az elkészített felvételeket a mesterekkel együtt. Emellett szakmai prezentációkon, vitákon és európai filmes egyetemek tanárainak (Benjamin Bergery – Anglia, Nic Knowland – Anglia, Michael Hammon – Németország) előadásain is részt vesznek a hallgatók.

Újdonság, hogy az operatőrök ebben az évben nemcsak képnegatívra forgatnak, hanem egy forgatókönyvi jelenetet digitálisan is rögzítenek. Ezután a forgatott anyagot átírják filmre a Magyar Filmlaborban, és kiértékelik a vetítőben a negatívra és a digitális alapra forgatott munkákat. Ebben az évben először a FUJI legújabb típusú képnegatívjára (Eterna Vivid 500) történnek a felvételek.

A mesteriskola hétköznapjairól, a munkáról, az oktatásról és az egyéb programokról egy 20 perces dokumentumfilm készül, amit az SZFE kameraman osztály hallgatói készítenek el, és ez egyben egy beszámoló része is CILECTnek (A világ filmes és televíziós iskoláinak szövetsége), amely támogató résztvevője a mesteriskolának.
A képzés végén a hallgatók diplomával a kezükben utaznak haza.

A mesteriskola támogatói: MEDIA, CILECT, Panavision, NKA, SZFE, Korda Filmstúdió, SPARKS, Magyar Filmlabor FUJIFILM, BK Stúdió. Gyártó producer stúdió CINEMA-FILM
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés