1834. július 9-én született Prágában. Obsitos katona apja kis boltot vitt, anyja takarítással igyekezett kiegészíteni jövedelmüket. Neruda a Hradzsin alatt, a kisoldali (Malá strana) városrészben töltötte élete nagy részét, a negyed különleges légkörét hangulatos elbeszélésekben örökítette meg. Előbb a német, majd a cseh gimnáziumban tanult, érettségi után anyja kedvéért majdnem premontrei novícius lett, de meggondolta magát, és a jogi karra iratkozott be. A jogot nem kedvelte meg, inkább három évig filozófiát hallgatott, de diplomát nem szerzett.

A Tagesbote aus Böhmen című lap szerkesztőségében indult hivatásos újságírói pályája. Életében számos irodalmi folyóiratot szerkesztett, 1865-től haláláig a legtekintélyesebb napilapnál, a liberális-demokrata Národní listynél dolgozott. Irodalmi és színházi kritikákat írt, megteremtette az irodalmi igényű tárca műfaját; publicisztikája ismertté tette, és az anyagi gondoktól is megszabadította.

1857-ben megjelent első verseskötete, a Temetői virágok a magányos városi ember vágyódásait fogalmazta meg, de érzelemdús és szokatlan gondolattársításai két száraz méltatáson kívül nem sok visszhangot keltettek. A kedveszegett Neruda elhallgatott, csak tíz év múlva adta ki a Versek könyvét saját előszavával, amelyben addigi munkásságát értékelte. A nemzet életében helyét kereső alkotó ember vívódásait megfogalmazó kötetet kedvezően fogadták. A költő honoráriumát utazásra fordította, élményeiről élvezetes útirajzokban számolt be.

Életében még három verseskötete jelent meg. A mindenség dalait a világegyetem, az emberiség tudományok által táguló, eget ostromló lehetőségei ihlették, és két hét alatt szétkapkodták. Negyedik kötetében egyéni hangvételű balladáit és románcait gyűjtötte össze, az Egyszerű motívumok a legegyénibb, legbensőbb érzelmeket közvetítik. A Pénteki énekek csak halála után, 1896-ban jelent meg, és hazája sorsának szentelt költeményeit tartalmazza a nagypéntek szimbólumaival, a feltámadást remélve.

Az egyre betegesebb Neruda 1879-ben felhagyott a kritikák írásával, 1888-tól már alig mozdult ki otthonából, ott halt meg 1891. augusztus 22-én. Magányos élete alatt négy nőhöz fűzte szemérmes, gyengéd, ámde boldogtalan szerelem.

Neruda a XIX. századi cseh nemzeti újjáéledés második nemzedékének vezéregyénisége volt, aki tudatos irodalmi programot fogalmazott meg, és következetesen meg is valósította azt. Az akkor jelentkező fiatalok, a Májusiak a cseh irodalom bekapcsolását tűzték ki célul a modern európai áramlatokba, hogy emeljék nemzetük műveltségét, művészetének színvonalát.

Neruda költői művét csak halála után kezdték felfedezni, a későbbi avantgárd nemzedék már elődjét látta benne. Az élő nyelv szókincsét és fordulatait, az egyszerű motívumokat avatta költészetté, visszafogottan, de belülről fűtötten szól a mindennapi érzelmekről és vágyakról. A világirodalom számos nagy alkotását fordította le csehre, köztük Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor költeményeit.

Pablo Neruda chilei költő 1946-ban az ő tiszteletére vette fel írói nevét.