bezár
 

film

2011. 08. 19.
Új elnököt választ a Magyar Producerek Szövetsége
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szeptemberi közgyűlésén választ új elnököt a távozó Kálomista Gábor helyére a Magyar Producerek Szövetsége (MPSZ).

prae.hu

Kálomista Gábor az MTI-nek pénteken azt mondta: továbbra is a szövetség tagja marad, az elnöki tisztségről való lemondása mögött nem áll konfliktus. Úgy fogalmazott, hat évig vezette a Magyar Producerek Szövetségét, ez épp elég idő, hogy új feladatot keressen.

A producer nem javasolt utódául senkit, "felnőtt társaság, el fogják dönteni, kit szeretnének" - hangsúlyozta.

A magyar filmgyártás átalakulóban van - mutatott rá -, ehhez kell igazítani a terveket és a feladatokat. Kálomista Gábor bízik abban, hogy hamarosan "rendeződik a helyzet", beindulnak a pályázatok és újra beindulhatnak a forgatások.

A szakember két terven is dolgozik, Goda Krisztinával és egy elsőfilmes rendezővel is közös munkára készül. "Van két ötletünk, két forgatókönyvünk, a többi meglátjuk" - mondta. Kálomista Gábor már dolgozott együtt Goda Krisztinával a Csak szex és más semmi című filmben.

Az MPSZ 2002-ben alakult a magyar producerek érdekvédelme és érdekképviselete céljából.

A szervezet jelentős szerepet vállalt a 2004-ben megszületett filmtörvény létrehozásában, célkitűzései közé tartozik többek közt a magyar producerek érdekképviselete Magyarországon és külföldön, valamint külföldi produceri szövetségekkel való kapcsolatok megteremtése és ápolása.

A szövetség alelnöke Mikulás Ferenc, főtitkára Kántor László, elnökségi tagjai Lakatos Iván és Nagy Endre.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

Bartók György szerzői estje a Fugában
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés