bezár
 

zene

2011. 08. 16.
Zöld Pardon - Az újbudai önkormányzat engedélyét kérik a további működéséhez
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tovább kíván működni a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Zöld Pardon, ezért az újbudai önkormányzattól a közterület-használati szerződés meghosszabbítását kérték. A XI. kerület korábban október végéig engedélyezte a szórakozóhely működését.

prae.hu

A Zöld Pardon (ZP) Művészeti és Marketing Iroda kedden az MTI-nek megküldött közleményében azzal indokolta a kérést, hogy az önkormányzathoz 2008 óta nem érkezett olyan lakossági panasz, amelynek alapján vizsgálat indulhatott volna a szórakozóhely ellen.

Jelezték azt is, hogy kulturális és zenei programjaik mögé "az internetes közösségi szájtokon és a pártfogói honlapon több százezres rajongótábor szerveződött, miközben több mint hatvanezren aláírásukkal is tiltakoztak a hely október 31-i felszámolása ellen".

Emlékeztettek arra, hogy a XI. kerületi önkormányzat április 21-i képviselő-testületi ülésén határozott arról, hogy a közterületet október végéig használhatják. A határozat és az annak nyomán létrejött szerződés a 22 millió forintos használati díj fizetésén túl előírta, hogy további, mintegy 16 millió forint értékben a terület használójának gondoskodnia kell a környék takarításáról és biztonságáról, ezenkívül szúrópróbaszerű zajszintmérést is köteles végeztetni az önkormányzat által kijelölt független szakértővel.

Erre azért volt szükség - írták -, mert az önkormányzat egyes politikusainak állítása szerint "nagyszámú lakossági panasz" érkezett a hatóságokhoz.

Közölték, hogy a szerződés ideje alatt azonban a XI. kerületi önkormányzat hivatalosan egyszer sem tájékoztatta a ZP-t egyetlen, hivatalába érkező lakossági zajpanaszról sem. Az üzemeltető júliusban az önkormányzat hivatalában betekintést kért az erre vonatkozó dokumentációba; a ZP szerint ennek alapján kijelenthető, hogy "a XI. kerületből 2008 óta nem érkezett olyan lakossági panasz, melynek alapján vizsgálat indulhatott volna a Zöld Pardon ellen".

Úgy vélik, az áprilisi nyitónap óta eltelt időszak bebizonyította, hogy a ZP működését hatalmas, politikai hovatartozástól független társadalmi szimpátia kíséri.

"A Zöld Pardon megszüntetése nemcsak egy szórakozóhellyel tenné szegényebbé a fővárost, de egy olyan biztonságos, kulturális missziót teljesítő intézmény végét jelentené, amely jelenleg egyedülálló nemcsak Magyarországon, de a régióban is" - írták.

Az MTI megkereste a XI. kerületi önkormányzatot is, a hivatal későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés