bezár
 

zene

2011. 08. 12.
Sziget: sok a lopás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eddig nyolcvannyolc feljelentés érkezett a Sziget Fesztiválra kihelyezett rendőrőrsre, az esetek többsége lopás volt - közölte Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese pénteken, a rendezvénynek otthont adó Óbudai-szigeten.

prae.hu

Fülöp Valter a rendőrőrsön tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a feljelentések mellett 19 emberrel szemben intézkedniük is kellett. "Elsősorban a lopás, a rongálás és a garázdaság okoz problémát a fesztiválon" - fűzte hozzá.

A bűnügyi helyettes kiemelte, hogy eddig két kábítószer-terjesztőt sikerült elfognia a rendőrségnek, és mint megjegyezte, egyiküknél jelentős mennyiségű tiltott szert találtak. Fülöp Valter szólt arról is, hogy az idén angol, holland és német rendőrök is vannak a fesztiválon, illetve cseh, lengyel és osztrák rendőri vezetők tanulmányozzák azt, ahogy a BRFK a rendezvényt biztosítja.

Az MTI kérdésére Fülöp Valter elmondta, hogy a rendezvényen továbbra is gondot okoznak a sátrakat fosztogató, a gyakran kifejezetten e célból érkező bandák.

A sajtótájékoztatón Gregory Dorey brit nagykövet köszönetét fejezte ki a magyar és a külföldi rendőrök munkájáért, amit nagyon fontosnak nevezett, hiszen rengeteg külföldi van a fesztiválon. A rendezvényen egyébként négy angol rendőr járőrözik - tette hozzá.

A nagykövet méltatta a magyar és az angol rendőrség együttműködését, és megjegyezte, hogy már több képzésen és továbbképzésen is részt vettek magyar rendőrök Nagy-Britanniában.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés