A francia magazin 41-et választott ki minden idők legszebb francia slágerei közül, hogy megírja történetüket, közülük az egyik Kosma dala. (A francia cím szó szerint halott faleveleket jelent, de a magyar változat hulló jelzője is telitalálat, és jogos mind a levél, mind a falevél szó a címben).

A kiadvány meglehetősen különös sanzonnak minősítette a dalt: nincsenek igazi strófái, sem igazi refrénje. A magyar hallgató ezt a megállapítást furcsállhatja, mivel Magyarországon a dal a Vécsey Ernőnek tulajdonított több strófás, refrénes, kétségtelenül szép szöveggel vált ismetté: A két szemét még most is látom /Könny nélkül sírt, csak nézett vádlón/Egy percig állt, sebzetten, bénán/Nem szólt egy szót, csak elment némán/Hervadt falevél hullt a fáról/S elvitte őt az őszi szél… Vécsey inkább kiindulópontnak használja az eredeti szavakat, Jacques Prévert gyönyörű versét, és valóságos drámát épít fel ott, ahol a francia költő inkább mélabúsan szól a válás őszi melankóliájáról, a régi szerelmi emlékről.

A dal melódiája először Roland Petit egyik balettjében hangzott fel, majd Marcel Carné egyik filmjében - onnan, a film roncsai közül ívelt fel máig tartó világkarrierje.

Az éjszaka kapui

Párizsban 1946 decemberében mutatták be a nagy francia rendező költői című Az éjszaka kapui (Portes de la nuit) című alkotását, amely akkor igencsak aktuális, sőt túl érzékeny témát dolgozott fel. A háború ekkor már véget ért, de nyomai még mindenütt érezhetők voltak: jegyrendszer, tisztogatás, jelentős kommunista befolyás.

Ám Franciaországnak elege volt a drámákból, szórakozni akart, táncolni, vigadni, a Saint-Germain-des-Pres klubjaiban a fiatalság minden tengerentúli újdonságot mohón fogadott. Talán ez az örömvágy magyarázza, hogy A Paradicsom gyermekei zseniális rendezőjének új alkotása csúfosan megbukott.

A szomorú történet egy fiatal ellenállóról szól, aki beleszeret egy kollaboráns, a náci megszállókkal együttműködő férfi feleségébe - ez a téma túlságosan friss sebeket tépett fel. Carné Jean Gabinnak és Marlene Dietrichnek szánta a két fő szerepet, de addigra a legendás pár már szétvált, így Yves Montand-ra és Nathalie Nattier-re esett a választás: ők viszont túl fiatalok voltak még a szerepre. Hiába játszott a filmben Pierre Brasseur, Serge Reggiani, Jean Vilar és még több későbbi világsztár is, a film befuccsolása egyben a Carné által képviselt lírai realizmus végét is jelentette.

A romok közül azonban váratlan csillagként emelkedett ki a Hulló levelek. A filmben ezt a refrént dúdolja Montand és Nattier - az utóbbinak Irene Joachim, az Opéra-Comique énekesnője kölcsönözte a hangját. A dallam a lehető legegyszerűbb, a zeneszerző, Joseph Kosma (1905-1969) legjobb stílusában.

Több mint hatszáz változat

Kosma a budapesti Zeneakadémián növendéke volt - a francia lap külön is megemlíti Bartók Béla nevét a tanárok közül -, majd a nácizmus előtti Berlinben Bertolt Brecht és Kurt Weill zenés színházában szerzett tapasztalatokat. 1933-ban telepedett át Franciaországba, ahol a filmzene egyik legnagyobb komponistájává vált.

Megannyi nagy filmrendező építette be zenéjét alkotásaiba: közéjük tartozott Carné mellett Jean Renoir, Luis Bunuel és még sok klasszikussá vált direktor. Kosma emellett balettzenével, oratóriummal, versenyművekkel és még egy operával is beírta nevét a zenetörténetbe.
Mégis, emlékét mindenek előtt dalai őrizték meg, sokan "a sanzon Couperinjének" nevezték. Az egyszerű dallamokat klasszikus szigorral és cigányos hangsúlyokkal ötvözte. A Hulló levelek természetesen sokat köszönhet Jacques Prévert szavainak is, a költemény meg is jelent a poéta Paroles (Szavak) című nagy sikerű kötetében. Mégis, dalszövegként nem tipikus, eltér a szokványos strófa-refrén szerkezettől, egyfajta fattyú a műfajban - de talán éppen ez magyarázza ma is élő varázsát (mármint franciául).

Ma nagyon kevesen vannak, akik látták Az éjszaka kapuit, de még kevesebben, akik nem ismerik a film híres sanzonjának dallamát. A melódia eredetileg a Prévert és Kosma által Roland Petit számára írt Le Rendez-vous (A találka) című balettben szerepelt, amelynek tartalma nagyjából megegyezett a táncjáték által ihletett 1946-os film cselekményével. A forgatókönyvből azonban csak a Hulló levelek vált ismertté - és elképesztően sikeressé.

Manapság Yves Montand és Juliette Gréco számít a Hulló levelek első két klasszikus előadójának. Azóta a Figaro Magazine szerint több mint hatszáz változat született a világ minden nyelvén, angolra 1949-ben John Mercer ültette át Autumn Leaves címen. Az idők során a dal olyan óriásai adták elő, mint Edith Piaf, Charles Aznavour, Dalida, Demis Roussos, rockváltozatban Iggy Pop és Eric Clapton, jazzben Duke Ellington, Miles Davis és Nat King Cole.

Ami a magyar változatokat illeti, azoknak se szeri se száma Zsolnay Hédi, Ferrari Violetta, Mezei Mária klasszikus előadásaitól Vámosi János táncdalos vagy - hogy a legfrissebbet említsük - Szíj Melinda megasztáros produkciójáig.

A hulló faleveleket azóta is csak fújja, fújja az őszi szél.