bezár
 

zene

2011. 08. 08.
Csángó Fesztivál csütörtöktől Jászberényben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Népzenei koncertek és folklórműsorok sora, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár kínál szórakozást az augusztus 10. és 14. között tartandó XXI. Csángó Fesztiválon Jászberényben.

prae.hu

A rendezvény fő célja kezdete óta változatlan, bemutatni a csángó magyarok mindennapjait, sajátos kultúráját, ezzel segítve őket a fennmaradásukért, hagyományaik megőrzéséért folytatott küzdelmükben - mondta el Dudás Dóra, a fesztivál kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a négy nap alatt több mint félszáz program, négy kísérőrendezvény lesz csaknem ezer közreműködővel. Ezek keretében húsz zenekar, tíz helyi, valamint Moldvából, Gyimesből és Erdélyből húsz hagyományőrző együttes lép fel a különböző programokon. Rajtuk kívül kenyai, spanyol, szerb és venezuelai művészeti csoportok érkeznek produkcióikkal a Jászság fővárosába.

A csütörtöki nyitónap a Csík Zenekar koncertjével indul, majd Színes világ címmel külföldi együttesek adnak ízelítőt népük folklórjából.
Pénteken a Jászság Népi Együttes Tiszta szívből című műsora látható Pál István Szalonna és bandája közreműködésével. Újabb külföldi fellépőkkel folytatódik a Színes világ, amelyet a Cimbaliband zenekar éjszakai koncertje követ. Minkét nap estéjén nemzetközi táncházat is szerveznek a tánckedvelőknek.

Szombaton elsőként Lőrincz Györgyné Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartanak szentmisét. Az idős nő az 1991-es Csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra.

Kellemes kikapcsolódást ígér délutáni táncforgatag a város főterén. A hagyományos menettáncban, amelyet a lovasok kísérnek, több mint 500 zenész és táncos vesz részt. Este Csángó képek címmel a moldvai és gyimesi csángók, majd Értékeink címmel erdélyi, vajdasági és felvidéki hagyományőrző táncosok, zenészek adnak gálaműsort. A táncház mellett a Napra zenekar koncertezik.

Vasárnap, a fesztivál zárónapján a hagyományőrzők, a külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes táncosai ismét a közönség elé lépnek a Viszontlátásra Jászberény elnevezésű gálaműsorban.
A fesztiválhoz kapcsolódva rendezik meg a V. magyar-magyar konferenciát is, amelynek témája, hogy segíthető elő a csángók megmaradása.

A Csángó Fesztivált, amely mára nem csupán a csángó magyarok, hanem a hazai hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, a Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi együttes rendezi.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés