bezár
 

zene

2011. 08. 03.
Interetno Fesztivál Szabadkán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc ország táncosai lépnek fel a délvidéki Szabadkán a X. Interetno Fesztiválon augusztus 22. és 26. között.

prae.hu

A szabadkai Városháza mellett ezúttal is felépül az Etnopolis, ahol az immár a fesztivál védjegyévé vált útlevelet is megvásárolhatja a közönség szimbolikus összegért.

Az érdeklődők megcsodálhatják a kézműves remekeket a kirakodóvásáron, sőt a játszóház mellett most "gasztro falu" is várja az érdeklődőket finom ételekkel és italokkal - írja a Magyar Szó című délvidéki napilap szerdán.

Az Etnopolis színpadán táncpanorámán fognak bemutatkozni a tánccsoportok, amelyek a helyi néptáncosok mellett Argentínából, Venezuelából, Észak-Ciprusról, Spanyolországból, továbbá az oroszországi Csecsenföldről, Ukrajnából és a szomszédos Romániából és Magyarországról érkeznek.

A szabadkai fellépéseken kívül a tánccsoportok ellátogatnak majd Zentára és Bácsfeketehegyre is.

A fesztivál koncertprogramjának gerincét az Együtt zenélni! elnevezésű produkció adja majd, amelynek keretében különböző nemzetiségű zenészekből álló formációk lépnek színpadra.

Augusztus 23-án a Bakos Árpád Orchestra világzenei dallamokkal szórakoztatja a közönséget, 24-én pedig egy közös koncerttel a Ravnica tamburazenekar és a Juhász zenekar hallgató. Ők a horvát és a magyar népi vonulatot képviselik. A főkoncertet 25-én az elmúlt tíz év fesztiváljainak legsikeresebb, legnagyobb tömeget vonzó koncertjeit adó Csík zenekar adja.

Gazdag kísérőprogramok közül is válogathatnak az Etnopolisba látogatók: fellép a Folton Folk együttes, a muzslyai hagyományőrzők kancsika- és ostorbemutatót tartanak.

Látható lesz a zentai Szt. Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület produkciója, a kecskeméti Ifjúsági Otthon pedig 26-án elhozza a Kecskeméti játszótér című gyermekprogramját.

Aki pedig szeretné megtapasztalni, milyen élményt nyújthat a távoli országból érkezők táncait közösen megtanulni, a főtéri programok után ellátogathat a szabadkai Népkörbe, a fesztiválklubba a Nemzetek táncháza nevű barátkozós, táncolós összejövetelekre.
A fesztivál minden programja ingyenes lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés