bezár
 

zene

2011. 07. 31.
Művészetek Völgye - Százhúszezer látogató az 1800 programon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Százhúszezer látogató fordult meg a Balaton-felvidéken, a Művészetek Völgye idei tíznapos rendezvényein; a korábbi hat helyett ezúttal csak három községben (Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend) rendezett fesztiválon 1800 programon vehettek részt az érdeklődők - összegezte Márta István, a fesztivál igazgatója vasárnap Kapolcson az MTI-nek.

prae.hu

Völgyzáró értékelésében rámutatott: az 1800 programból mindössze 19 maradt el. A programok közül kiemelte az Amadinda Ütőegyüttes fellépéseit, a Kaláka-udvart (a Kaláka együttes minden este költőkkel, színművészekkel lépett fel a zsúfolásig telt udvarban), az Alexandra-udvar valamennyi zenés és irodalmi programját, nemkülönben a Palya-udvart; Palya Bea énekes előadásait és vendégeinek szereplését. A Kaláka-udvar Versműhelyében, amelyet Lackfi János József Attila-díjas költő vezetett, született 300 vers.

Szerinte kiemelendőek a Muharay Hagyományőrző Szövetség zenei és táncos műsorai, sokan látogatták a több mint ötven képzőművészeti és egyéb témájú kiállítást is. A kapolcsi vízimalmokról összeállított fotókiállítás ott marad a most felavatott falumalomban állandó tárlatként.

A három településen 230 árus volt jelen és 94 ideiglenes vendéglátó fogadta a betérőket. A vendégek tájékozódását, közlekedését 200 völgymunkás segítette.

Márta István elmondta: a tíz napból mindössze egy volt száraz, a kilenc esős nap alatt leesett 120 milliméternyi csapadék. Sikeres volt idén is a véradó akció, a vendégsereg 420 liternyi vért adott. Viszont keletkezett a 10 nap alatt 220 köbméternyi szemét is - tette hozzá.

A mentőket százszor kellett riasztani, de komoly sérülés nem fordult elő. A rendőrség 300 intézkedést tett, de említést érdemlő bűneset nem történt, az intézkedések zömét - több mint kétszázat - szabálytalan parkolás miatt foganatosították. Egy könnyebb sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

Márta István kitért arra is, hogy száz tévé- és rádióinterjú készült a völgyprogramokról, valamint 300 újságcikk jelent meg. Kiadtak egy könyvet Kapolcsi útilapok címmel, a Művészetek Völgye újságjának, a Völgyfutárnak pedig két száma jelent meg.

Kapolcs központjában felavatták a molnárházat és a falumalmot, amelyre 28 millió forintos állami támogatást nyertek el.

Az igazgató szerint a fesztivál pénzügyi része még nem zárható le, de úgy néz ki, hogy 150 millió forintot tesznek ki a kiadások. A 60 millió forintos állami támogatás a költségeknek csak a 40 százalékát fedezi, a többit saját bevételekből (elsősorban a belépők árából) és a szponzori pénzekből kell pótolniuk.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés