bezár
 

zene

2011. 07. 30.
Négy koncert a Tiszadobi Zongorafesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Négy koncertet tartanak a komolyzene kedvelői számára a Tiszadobi Zongorafesztiválon, amely az idén Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg augusztus 6. és 9. között a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen.

prae.hu

Hauser Adrienne, Mocsári Károly és Bogányi Gergely önálló esten lép fel a fesztiválon, míg Kocsis Zoltán Hauser Adriennel együtt ad közös hangversenyt - tájékoztatta Mátyás Edina, a rendezvény főszervezője az MTI-t.

A koncerteket a tiszadobi református templomban rendezik meg, miután a fesztivál korábbi helyszínét, a helyi Andrássy-kastélyt és a franciakertjében lévő szabadtéri színpadot jelenleg felújítják.

A nyitókoncert augusztus 6-án szombaton 19.30 órakor kezdődik, műsoron a fesztivál alapítója, Hauser Adrienne szólóestje szerepel. Másnap Mocsári Károly, 8-án Bogányi Gergely lép fel Tiszadobon, a záró négykezes koncert pedig augusztus 9-én kedden lesz Kocsis Zoltán és Hauser Adrienne közreműködésével. A négy világhírű magyar zongoraművész Liszt Ferenc, Johann Sebastian Bach, Franz Schubert és Maurice Ravel műveit játssza Tiszadobon.

A fesztivál régi helyszínét, a tiszadobi Andrássy-kastélyt 2,2 milliárd forintból újítják fel a hozzátartozó, különleges növényzetű franciakerttel és a szabadtéri színpaddal együtt. Az 1880-85 között épült soktornyos kastélyt turisztikai központtá alakítják át, és kulturális programok sorával, közte az 1998-tól szervezett zongorafesztivállal is várják majd a vendégeket.

A felújítás, amelyhez az Európai Unió pályázat alapján 1,7 milliárd forint összegű támogatást ad, 2012. március 1-re fejeződik be, így jövőre a kastély franciakertjének szabadtéri színpadára költözhet vissza a Tiszadobi Zongorafesztivál koncertsorozata.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés