bezár
 

zene

2011. 07. 28.
Lengyel világzenei fesztiválon a Besh o droM
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először szerepel a Besh o droM együttes a lengyelországi nemzetközi világzenei fesztiválon, a Globalticán; a tengerparti Gdyniában péntektől vasárnapig tartó seregszemlén a népszerű magyar csapat szombaton lép fel a Kolibki parkban felállított színpadon.

prae.hu

"A koncerten nagyrészt a hat év szünet után nemrég megjelent albumunkról, a Kertünk alatt című korongról játszunk, de előadunk dalokat korábbi lemezeinkről is. Mintegy másfél órát zenélünk" - mondta Barcza Gergő, az együttest egyik alapító tagja az MTI-nek.

A Besh o droM kifejezés lovári nyelven azt jelenti, csináld a dolgodat, találd meg magad. Az 1999-ben létrejött zenekarnak 2000-ben jelent meg első lemeze Macsó hímzés címmel, ezt követte 2002-ben a Nekemtenemmutogatol, 2004-ben a Gyí, egy évre rá a Ha megfogom az ördögöt... című, végül idén a Kertünk alatt.

Az együttes balkáni, román, cigány, illetve közel-keleti tradicionális zenét játszik magyar népzenével ötvözve, hagyományos népi és elektronikus hangszereken is. A Kertünk alatt című lemezen felcsendül egy dél-indiai dallam is. Barcza Gergő elmondta: fél évet töltött Indiában és ez ihlette azt a muzsikát, amely az új CD-re került.

A nyolctagú Besh o droM-ban a szaxofonon és más fúvós hangszereken játszó Barcza Gergő mellett Pettik Ádám derbukán (balkáni ütős hangszeren) játszik és énekel, Csurkulya József cimbalmozik, Seres Vilmos klarinétozik, Vadász Péter ül a dobnál, Herr Attila basszusgitáron, míg Sidoo Attila gitáron zenél, Kaszai Lili pedig énekel.

A gdyniai fesztivált 2004-ben alapították, azóta, vagyis hét éve a szervezők azon vannak, hogy a világzenét közel hozzák a közönséghez. Nagyon családias fesztiválról van szó, sok a gyermekes fiatal, a jegyek olcsók, áruk 10 euró alatt van és a kísérőprogramok ingyenesek - mondta Keresztes Gáspár, a Varsói Magyar Intézet kulturális titkára az MTI-nek.

Mint kifejtette, az európaiak mellett afrikai, dél-amerikai, kubai és mongol együttesek is színpadra lépnek Gdyniában. Kísérőprogramként dokumentumfilmet vetítenek az afganisztáni mindennapokról, lesz kiállítás egy lengyel fotóriporter munkáiból, tanítani fogják a mongol dorombéneket és a látogatók kipróbálhatják a különböző népi hangszereket is.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés