bezár
 

zene

2011. 07. 25.
Budán Chopin-, Varsóban Liszt-szobrot állítanak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budán Chopin-szobrot, Varsóban pedig - a Lazenski királyi parkban, a Chopin-emlékmű közelében - Liszt-mellszobrot állítanak a Liszt-évhez és a tavalyi Chopin-évhez kapcsolódva. Az alkotásokat hétfőn mutatták be Budapesten.

prae.hu

A budai Várban tartott bemutatón a több zenei eseményt is szervező Zeneszalon egyik alapítója, Práczky István kiemelte: 2005 óta módszeresen dolgoznak azon a sorozat másik alapítójával, Szilasi Alex zongoraművésszel, hogy a romantikus szalon-kultúrát felújítsák.

Chopin és Liszt a szalon-muzsikálásban kitüntetett szerepet játszott a XIX. században - hangsúlyozta Práczky István.

Szilasi Alex az MTI-nek felidézte, hogy egyszer a párizsi utcákat róva a Luxemburg-parkban pihent meg, véletlenül Chopin mellszobra mellett. "A romantikus, allegorikus nőalakkal díszített posztamensre helyezett bronz portré nagyon megragadott.

Így különösen meglepődtem, amikor 2010-ben Waldemar Dabrowski, a Chopin-év programjainak vezetője, a Teatr Wielki, a lengyel Nemzeti Opera főigazgatója, volt kulturális miniszter a születésnapi koncerteket követően nemcsak a Chopin-útlevéllel, hanem e szobor pontos másolatával ajándékozott meg" - mondta a zongoraművész.

Hozzátette: úgy érezte, hogy az ajándék, Boleslaw Syrewicz alkotása valamilyen parkban méltóbb helyen lenne, mint a kertjében, így Práczky Istvánnal felajánlották a romantikus portrét a budavári önkormányzatnak.

A Chopin-mellszobrot így a budai Horváth-kertben állítják fel ősszel.

Szilasi Alex megjegyezte, hogy a budai és a varsói várnegyed között létrejött testvérkerületi kapcsolat eredményeképp a varsóiak számára Gerő Katalin szobrászművész készített egy hasonló méretű bronz Liszt-portrét, amelyet a tervek szerint augusztus 13-án állítanak föl, méghozzá a Lazenski királyi parkban, a Chopin-emlékmű közelében.

Mint kiemelte, még sosem volt példa arra, hogy engedélyezzék egy másik személyiség szobrának felállítását a Chopin-emlékműhöz közel.

René Roudaut, Franciaország magyarországi nagykövete bejelentette, hogy a Liszt-mellszobor másolatát a Luxemburg-parkban szeretnék elhelyezni, így ezen a helyen is egymás közelében lehet a két művész barát emlékműve.

Nagy Gábor Tamás budavári polgármester is a két virtuóz mély lelki kapcsolatát emelte ki, hozzátéve, hogy a Chopin-, majd Liszt-év nem marad kampány, azok az értékek, amelyeket a zeneszerzők képviseltek, és amelyeket e szobrok is közvetítenek, erőt adnak a mai nemzedékeknek.

Szilasi Alex 2001 óta a francia Édition Fuzeau által indított Chopin fakszimile összkiadás vezető szerkesztője. Számos kutatást végzett a romantikus hangszerek, főként a Chopin által kedvelt Pleyel-zongorákkal kapcsolatban.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés