bezár
 

zene

2011. 07. 25.
Véget ért a Campus Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött a bontás, a nagytakarítás a debreceni Nagyerdőben, a Campus Fesztivál helyszínén.

prae.hu

Évről évre többen látogatnak ki a Campus Fesztiválra, idén ötvenezren voltak a Nagyerdei Stadionban és környékén. Bár a zárónap főműsorai már zuhogó esőben zajlottak, az égi áldás sem szegte kedvét a bulizni vágyóknak - közölte Bakó Csaba sajtófőnök hétfőn az MTI-vel.

Szombaton a mostoha időjárás ellenére a Tankcsapda telt ház előtt zárta a fesztivált. A Campus négy napján volt mozi, dumaszínház, táncház és sok-sok koncert, stílusbeli határok nélkül.

A hét helyszínen mintegy kétszáz fellépő szórakoztatta a közönséget. A zenei programok közül a legnagyobb sikert a Parov Stelar Band, a Quimby és a Tankcsapda aratta, de több ezres tömeg előtt lépett színpadra a Republic, és a Csík zenekar Presser Gáborral, valamint Lovasival Andrással.

A zenés produkciók mellett a Civil Sátorban is érdekes események zajlottak. Idén a Campus Fesztiválon a résztvevő civil szervezetek közül több mint húszan Civil Pont néven önszerveződő csoportot alakítottak. Ezzel együtt a fesztiválon ötvenöt civil szervezet mutatkozott be.

A fesztivál alatt komolyabb rendbontásról, és nagyobb egészségügyi problémáról nem érkezett bejelentés. A rendezvény ideje alatt a legnagyobb problémát a hamis jeggyel érkezők kiszűrése jelentette. A fesztivál alatt mintegy 380 profi módon előállított hamis jegyet foglaltak le a bejáratnál, ezt az ügyet jelenleg is a rendőrség vizsgálja - ismertette Bakó Csaba.

A rendezvény befejeztével már elkezdődött a nagytakarítás, hogy a Nagyerdő visszakapja nyugalmát. A teljes bontási munkálat, valamint a terület helyreállítása várhatóan egy hét múlva ér véget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés