bezár
 

zene

2011. 07. 25.
Pilinszky-koncert Kapolcson: új műfaj érkezik a Völgybe
A KosborTrió koncertje július 29-én, pénteken 15 órakor a Kaláka udvarban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Keresztény erkölcs, a költészet őszintesége, önálló hangzásvilág - a KosborTrió ezt viszi a Völgybe. Az együttes jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját. A KosborTrió világzenét (world music) és szózenét (word music) játszik, ahol a középkorias-keleties hangzásvilágot a megzenésített költemények egészítik ki. Az új műfaj versalapú etno-kamarazenét jelent.

prae.hu

Pilinszky életét történelmi tragédiák és vele született hite határozta meg. A világháború és a koncentrációs táborok borzalmainak tapasztalata kiábrándultság helyett mély felelősségtudatot ébresztett benne. Erőt csak akkor tanúsított, amikor el kellett vetni az erő alkalmazását, máskülönben békés, befogadó és istenien türelmes volt. „Pilinszky Jánost az Isten embernek teremtette. Ez látszik rajta, ez a kettő: hogy ember és hogy az Isten teremtette.” – írja Esterházy Péter. Ezt az időtlen humanizmust élheti át Kapolcs közönsége a Kaláka udvarban a KosborTrió dalaiban.

„Nagy öröm számunkra, hogy felléphetünk Kapolcson. Biztosan különleges atmoszférájú koncert lesz. – meséli Tamás Benedek, az együttes alapítója. Városi koncerteknél általában kell egy-két dal, mire a közönség kizökken az online világból, kíváncsi vagyok, Kapolcson milyen világ vár ránk. Remélem, jó időnk lesz.”

Tamás Benedek és társai középkori dallamokkal szólaltatják meg Pilinszky János szövegvilágát, s így látják el új értelmezési horizontokkal, mesebeli hangszerek kíséretében. Pilinszky metsző sorai egyedi, szerethető hangon szólaltatják meg az igazságot. Megéneklésükhöz a KosborTrió is soha nem hallott hangszereket alkotott. Gyulai Csaba gadulkán és dafon is játszik, uduja Afrikából származik és leginkább a cigányok kannájához hasonlít. Tamás Bence különleges lantgitárt épített magának, amelynek hathúros változata vándormadár-lantként is ismert. A szaxofont Nemes János szólaltatja meg, akinek fuvoláját a bolgár kavallal keresztezték, így született meg a kavola. ”Gadulka, kavola és lantgitár középkorias-keleties hangzásvilága alatt zarándok-dob huhog, s közben igazi lelki vándorútra invitál a Kosbor robosztus „zenei vállain” ücsörgő cigarettafüstbe burkolózó, törékeny költő” – írta a dalok hallatán Lackfi János író, költő.

A saját hangszerekre épülő különleges dallamvilág a Wor*d music, ami a világzene (world music) és szózene (word music) között helyezkedik el. Egyszerre jellemzi a „középkorias-keleties” hangulat és az a tér, amit a szavak kapnak, hogy ritmusuk mellett a jelentésük is eljusson a közönséghez.



A KosborTrió 1987-ben alakult, jelenlegi felállásában két éve zenélnek együtt. A trió énekese és dalszerzője Tamás Benedek (lantgitár, barit-oud, mando-lant, bőgő), a triót Gyulai Csaba (gadulka, valamint udu, daf, cajon és más ütőhangszerek) és Nemes János (kavola, tenor-és szopraninószaxofon, basszusklarinét) teszi teljessé.
Wor*d Music elnevezéssel önálló hangzásvilágot hoztak létre, amit másképp versalapú etno-kamarazenének neveznek. Legfrissebb lemezük (megjelenés éve: 2009) Pilinszky megzenésített verseit tartalmazza, következő albumuk fókuszában Kovács András Ferenc költeményei állnak.



nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés