bezár
 

zene

2011. 07. 25.
Városnapok a bánsági Dettán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hétvégén, július 29–től 31-ig tartják meg a II. Dettai Városnapokat. A romániai településen zenekarok és néptáncegyüttesek lépnek föl.

prae.hu

Július 29-én, pénteken nyitják meg a városnapokat a Temesvártól 44 kilométerre délre fekvő, románok, magyarok, németek, szerbek, cigányok és bolgárok által lakott településen a hétvégi fesztivált.

Az első napon koncertet ad a Pro Amicitia zenekar, valamint fellép a dettai és a kisbecskereki (Becicherecu Mic) néptáncegyüttes. A néptánc gála pedig a Dettai Búzavirág néptáncegyüttest is láthatja a közönség - írja az aradi Nyugati Jelen napilap honlapján.

Szombaton a szerbiai Versecről érkező Laza Nancic folklóregyüttes, valamint több környékbeli könnyűzenét játszó együttes lép fel. A napot esti bál zárja.

Július 31-én, vasárnap futóversenyt tartanak és a kisebbekre is gondolva zenés interaktív mesedarabot láthat a közönség.

Az est folyamán Detta magyarországi testvértelepülése, Bordány ad kulturális műsort, és fellép a verseci Branko Radicevic folklóregyüttes is.
Éjfélkor tűzijáték zárja a városnapokat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés