A hosszú történettel rendelkező szervezet tevékenységének, aktuális tagjai munkásságának bemutatását – az éves kiállítás keretében – kurátorként mint egy projektet értelmeztem. Fő kérdésünk az volt, hogy hogyan lehet a kiállítást létrehozni úgy, hogy egyszerre töltse be a műalkotások bemutatásának feladatát, és egyszerre ösztönözze a tagokat aktív, véleményformáló részvételre a munkában.

Tény, hogy a 40 év alatti generáció különleges helyet foglal el a művészeti életben. Ez a korcsoport karrierjének első évtizedében jár, ezért az alkotói koncepciók még változhatnak, a személyes aktivitás, a szerepvállalás is alakulhat, mindeközben e művészek által létrehozott alkotások előrevetítik, meghatározzák az elkövetkező évek művészeti szemléletét. A művészek felvetései, még ha nem is mindig egymáshoz kapcsolhatók, a művészettörténet majd több év távlatából, a karrierek további alakulásának ismeretében fogja egy korszak meghatározóiként értelmezni ezeket a műveket.

Fontos szempontja volt a munkának, hogy – a művek jövőbe mutató szemlélete miatt – ne prekoncepciók és történeti folyamatok szerint formáljunk véleményt az alkotók magatartásáról, hanem engedjük, hogy a kiállítás koncepcióját maguk a művek alakítsák.

A festményekben, videókban és installációkban rejlő művészi elképzelést tehát értelmezhetjük úgy is, mint egy, a pályán néhány éve aktív művész részvételi szándékát a hazai és nemzetközi folyamatokban,
az ott zajló eseményekre és jelenségekre is reflektálva, illetve értelmezhetjük úgy is, mint a művész életét meghatározó körülmények és inspirációk megjelenítését, melyet az alkotó a kortárs művészet kommunikációs nyelvén közvetít. A két definíció között csak annyi a különbség, hogy az utóbbi nem meglévő kategóriák szerint próbálja meg a műveket interpretálni, hanem az alkotások sajátosságai alapján állítja fel az osztályozás szempontjait.

A kiállításra történő jelentkezés feltétele három egyszerű kérdés megválaszolása volt, amitől azt vártuk, hogy az alkotók maguk foglaljanak állást, határozzák meg saját helyüket a kortárs művészet jelenségei között, illetve fejtsék ki, mit tartanak a számukra legérdekesebb művészeti kérdésnek és megjelenítési módnak. A válaszoktól személyes reflexiót, őszinte pozíciókeresést vártunk, és a válaszok meg is fogalmazták ezek mozgatórugóit.

A válaszokban tükröződő szemléletek ugyanis nagyobb csoportokba rendezhetők, amelyeket a Magyar Nemzeti Galériában három szekcióban mutatunk be. Ezek, mint egymáshoz kapcsolódó érdeklődési területek, a művészethez való hozzáállásban különíthetők el egymástól. A Médium mindegy, legfontosabb az üzenet, a Napi rutin – az ember esendő és a Kísérleti egoizmus elnevezések a válaszokból származnak, igazolva azt, hogy a projektben a művészek válaszai határozták meg a kiállítás rendezési elveit.

A médium mindegy, legfontosabb az üzenet

A kortárs művészet folyamatosan szembesül azzal a gondolattal, hogy a művészi kifejezőeszközök (legyen az festészet vagy újabb, filmalapú alkotás) megválasztása jelentéssel bír. Mindegyik műfajnak megvan a maga hosszabb vagy rövidebb története, amelynek ismerete igen fontos akkor, amikor a művész arról dönt, hogy milyen anyagok és formák felhasználásával dolgozik.

Ebben a szekcióban olyan alkotókat ismerhetünk meg, akik kiemelt figyelmet fordítanak az alkalmazott technikák szerepére. Az itt látható alkotások a maguk kérdésfelvetéseivel és kísérleteivel lehetőséget teremtenek az újraértelmezésre: a festménytől az objektig olyan műveket állítottunk ki, amelyek üzenetében kiemelkedő szerepe van annak, hogy hogyan jelennek meg, mit ábrázolnak, és mit mondnak el arról a médiumról, amelyet alkotójuk használt.

Napi rutin – az ember esendő

E cím alatt olyan alkotók műveit mutatjuk be, akiknek a munkásságát a társadalmi és politikai kérdésekre adott reflexiók jellemzik. A napi aktualitásokat alkotásaikban összegző művészek – kritikus vagy leíró hangvételükkel – egy markáns oldalát mutatják a jelenleg aktuális művészeti magatartásformáknak.

A mindennapi problémák művészi feldolgozása azt a vágyat is kifejezi, hogy a mű közel kerüljön nézőjéhez, és hogy felismerjük: az alkotó élete egyáltalán nem különbözik a miénktől. A különbség csupán abban ragadható meg, hogy aki művészettel foglalkozik, megpróbálja a maga eszközeivel feldolgozni és közzétenni azokat a jelenségeket, amelyeket feszültségként vagy konfliktusként élünk meg. A művész a médiától eltérően értelmezi és közvetíti az eseményeket: személyes hangvétele és a részletekre fordított figyelme sokat segít abban, hogy megértsük a nézőpontok különbözőségét, ennek következményeit és a magatartásformák mögött rejlő felelősségvállalást.

Kísérleti egoizmus

A kortárs művészetben megerősödött az a tendencia, amely a szellemi és lélektani önmeghatározás módjait keresi. Ebben a kiállítási szekcióban a művek érzékeny megjelenéssel, személyes hangvétellel és egyéni megoldásokkal gondolkodtatnak el arról, hogy az alkotó – munkája folyamán – tekintheti-e kiindulópontnak saját világszemléletét, életérzését, ezzel olyan műveket létrehozva, amelyek épp e tulajdonságuk miatt közel állnak hozzánk, nézőkhöz. Ezekben a művekben nagy szerepet kap a szépségről alkotott vélemény, és hogy a közvetített gondolat vagy érzés nem mindig feltétlenül megfogható vagy kimondható.

A három kategória, még ha a műalkotás más és más aspektusait járja is körül, mégis egyfajta szellemiséget képvisel. Ennek oka az, hogy e generáció igen tájékozott a világban zajló művészeti eseményekről, kialakult elképzelése van arról, hogy egy műtárgy milyen formai és tartalmi keretek között jöhet létre, és arról is, hogy a kortárs művészet hangvételében, nyelvezetében az európaiság, a nemzetközi értékrend lehet  az iránymutató. Ez az alap lehet kiindulópontja a hazai művészet külföldi megismertetésének és sikerének, amit a bemutatott alkotók nemzetközi szereplései is visszaigazolnak.

A kiállítás címe tehát, a Magáért beszél, több jelentést sugall. Egyrészt arra utal, hogy a művek színvonalukkal és tartalmukkal magukért beszélnek, másrészt viszont arra a kényszerű helyzetre, amelyben a szervezet és tagjai kénytelenek saját érdekeik érvényesítéséért újabb és újabb stratégiákat felvetni és követni. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület számára a túlélés a tét, ezért kiemelkedő jelentőségű  az idei tárlat: egy generáció bemutatkozása, egyben önmeghatározása saját maga és az őt körülvevő világ számára.

Petrányi Zsolt, a kiállítás kurátora

Kiállító művészek: Albert Ádám, Antal Balázs, Asztalos Zsolt, Balázs József Tamás, Batykó Róbert, Borsos Lőrinc, Igor & Ivan Buharov, Kim Corbisier, Czank Ninetta, Czene Márta, Ember Sári, Erdei Krisztina, Fáskerti Zsófia, Fischer Judit, Andreas Fogarasi, Gruppo Tökmag, Hatházi László, Horváth Dániel, iski Kocsis Tibor, Kaszás Tamás, Kerekes Gábor, Király András, Király Gábor, Kokesch Ádám, Koralevics Rita, Laci & Balázs, Loránt Anikó, Martin Henrik, Mécs Miklós, Miklós Hajnal, Navratil Judit, Oravecz Tímea Anita, Orbán, György, Puklus Péter, Ráskai Szabolcs, Siegmund Ákos, Société Réaliste, Szabó Eszter, Szabó Éva Eszter, Szabó Klára Petra, Szabó Péter, SZAF, Szemző Zsófia, Szigeti Gábor Csongor, Tibor Zsolt, Tranker Kata, Vécsei Júlia