bezár
 

zene

2011. 07. 21.
Megkezdődött a Zeneakadémia új épületének átadása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megkezdődött a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) Wesselényi utcai új épületének átadása, a tanévnyitót már itt tartja szeptember 12-én az intézmény. A beköltözéssel a Zeneakadémia nehéz pénzügyi-gazdasági helyzete is enyhül.

prae.hu

Az LFZE csütörtöki sajtótájékoztatóján Bányai Miklós miniszteri megbízott hangsúlyozta, hogy a Zeneakadémia maga is mindent megtett válságos helyzetének enyhítésére, amelybe önhibáján kívül került. A 2007-ben bejelentett nagyszabású projektet - véleménye szerint - bizonytalan jogszabályi környezetben tették közzé.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium belső ellenőrzési főosztálya a tél végén vizsgálta a felújítás állását, és megállapította, hogy összességében 430 nap késésben van a projekt.

A Liszt Ferenc téri építkezés közbeszerzési eljárását két menetben megtámadta a vesztes Market Zrt., sőt az ajánlatkérés bizonyos pontjait is vitatta.

A miniszteri megbízott különösnek találta, hogy ezek az eljárások ma vég nélkülinek látszanak, így bármely beruházás elkészültét következmény nélkül késleltethet valaki, anyagi kárt okozva.

Bonyolultak voltak a Zeneakadémia új oktatási-igazgatási központjára adott, a Wesselényi utcai épülettel kapcsolatos közbeszerzési eljárások is, ezért azt is késve veheti birtokba az intézmény, jó hír viszont, hogy augusztus végétől folyamatosan költözhetnek, így a tanévnyitót - jelentette be Batta András rektor - szeptember 12-én már itt tartják.

Bányai Miklós felidézte, hogy a Zeneakadémia veszteségei részben abból adódtak, hogy a Liszt Ferenc térről 2010 nyarán kiköltöztek, de a Wesselényi utcai ház nem készült el 2010 augusztusára, ezért havi 10 millió forintos költséggel helyet kellett bérelnie az egyetemnek.

Az átadás után bérleti díjat már nem kell fizetniük, viszont a XXI. századi technikával felszerelt ház rezsije költségként jelentkezik. Mint Batta András megjegyezte, keresnek bevételi forrásokat, vannak kurzusok számára bérbe adható helyek, a stúdió magas minőségi munkára alkalmas.

A miniszteri megbízott úgy vélte, már most halaszthatatlan programokat szervezni a várhatóan 2012 végén megnyíló Liszt Ferenc téri koncertterembe is. A mintegy három év alatt felgyűlt és a 2012 végéig még várható veszteségeket - amelyekbe beleértendő az idén februári, 228 millió forintos költségvetési zárolás is, továbbá a koncertszervezés elmaradása és a bérlettel járó plusz kiadás - összesen 730-740 millió forintra teszi Bányai Miklós.

Az egyetem által nem használt ingatlanok bérbeadásával, illetve értékesítésével mérsékelhető a hiány. Abbéli reményének adott hangot, hogy amennyiben az intézmény költségvetésében jelenleg látható mintegy 300 milliós "lyuk" nem növekszik, az újabb, 30 millió forintos zárolásról felröppent hír nem realizálódik és a fenntartók mérlegelik, hogy a Zeneakadémia is csökkentette kiadásait, például az oktatás átszervezésével, később akár újabb támogatást kaphatnak.

Redukálták például a főtanszak órák tartamát 120-ról 90 percre, ennyi még nem rontja a rektor szerint az oktatás színvonalát, mert a növendék a másik 30 percet egy úgynevezett közös órán kapja, amikor többen vannak együtt. Abból a 60 percből 30 csak rá jut, de a másik 30-on is jelen lehet.

A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten elnevezésű projekt költségvetésének önereje 1 123 121 866 forint. Az EU-s támogatás 9 917 654 447 forint, összértéke tehát 11 040 776 313.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés