bezár
 

zene

2011. 07. 20.
A Kelemen Kvartett díjesőben részesült a Melbourne-i Nemzetközi Vonósnégyes Versenyen
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szenzációs eredményt ért el az idén februárban a Zeneakadémián bemutatkozó Kelemen Kvartett a "vonósnégyesek olimpiájának" is nevezett, négyévente megrendezendő 6-dik Melbourne-i Nemzetközi Vonósnégyes versenyen Ausztráliában. Az ezüst érem mellett elhozta a Közönség Díjat és a „Musica Viva” Különdíjat is.

prae.hu

A Kelemen Barnabás által alapított, alig egy éves együttes nem csak az ezüst érmet hozta el a többi gyakran akár tíz éve együtt játszó csapatok elől, hanem a publikum kedvenceként megkapta a Közönség Díjat s az egyik legkiemelkedőbb, - a "Musica Viva" Különdíj-at is, mely hosszú évekre leszerződteti a kvartettet Ausztrália s Új-Zéland legfontosabb hangversenytermeibe.

A vonósnégyes tagjai: Kelemen Barnabás (a Zeneakadémia docense), Homoki Gábor (a Zeneakadémián Kokas Katalin harmadéves növendéke), Kokas Katalin (szintén a Zeneakadémia docense) és Kokas Dóra (a Zeneakadémián Perényi Miklós idén első éves növendéke).

Eredményük azért is kiemelkedő, mert amíg a versenyen szinte kivétel nélkül diplomás, 5-10 éve együtt játszó művészek küzdöttek meg, addig a Kelemen Kvartett nem csak hogy egy éve alakult, de messze a legfiatalabb tagokkal is rendelkezik.

A kvartett fellép a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon augusztus 12-20. között és a nemzetközi versenyen eljátszott, díjnyertes darabot is bemutatják a közönségnek.

K,elemen Kvartett

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés