bezár
 

zene

2011. 07. 12.
Elindult Szolnokon a 35. EFOTT
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szálláshelyek túlnyomó része már most, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, vagyis az EFOTT 0. napján kiteheti a megtelt táblát Szolnokon, ahol az előzetes jegyvásárlási adatok alapján akár látogatói rekordot is dönthet fesztivál - közölte a rendezvény főszervezője kedden az MTI-vel.

prae.hu

Dajka Zoltán tájékoztatása szerint kedden délután az előre meghirdetett időponthoz képest 70 perces csúszással nyitotta meg kapuit az idén 35. alkalommal megrendezett fesztivál. A főszervező a késést a rendezvény méreteivel és az évről évre változó helyszínnel magyarázta.

"Meglepődnek majd, akik ellátogatnak Szolnokon a Tiszaligetbe, ahol várost építettünk a városban" - fogalmazott, hozzátéve, hogy minden hatósági előírásnak eleget téve, biztonságos és jól szervezett programokkal várják a vendégeket. A seregszemle zavartalan lebonyolításán mintegy másfélezer ember dolgozik.

Mivel a meteorológiai előrejelzések nyárias időjárást ígérnek, a múlt évihez hasonló jegyelővételi adatok alapján a tavalyi, 70 ezret megközelítő látogatószámra, vagy akár azt meghaladó érdeklődésre is számítanak a szervezők a vasárnapig tartó fesztiválon.

A Tisza-parti megyeszékhely szálláshelyei nagyrészt már mostanra beteltek, a hétvégére pedig - a főszervező tudomása szerint - minden kiadó szobát lefoglaltak a városban. A fesztivál területén azonban ingyenesen sátorozhatnak az érkezők - jelezte Dajka Zoltán.

A programkínálatról szólva elmondta: Magyarország legnagyobb hallgatói buliján a város zöldövezetének számító Tiszaligetben 8 különböző helyszínen összesen 300 fellépő szórakoztatja majd a közönséget.

Az EFOTT 0. napján, kedden ebből ugyan még csak egy színpadon zajlanak koncertek, ám a fellépők - Haddaway, Kovács Kati, Fluor Tomi, Vastag Csaba, Király L. Norbi, az Animal Cannibals vagy éppen Ganxsta Zolee és a Kartel - garantálják a ráhangolódást a hét további eseményeire. Ezt követően pedig szerdától olyan neves hazai előadók lépnek fel, mint a Quimby, a Tankcsapda, a Republic, a Kiscsillag, a Ladánybene 27 és a Mystery Gang. Ráadásként pedig egy igazi világsztár, az angol Apollo 440 is a "húrok közé csap".

A zenei programok mellett a sportolási lehetőségek gazdag tárházából, valamint változatos gasztronómiai, kulturális, illetve szabadidős kínálatból választhatja ki minden látogató a kedvére valót.

Lesz tehetségkutató verseny, csocsóbajnokság, vitaszínház és média workshop, az első naptól pedig a Liget Termálstrand és élményfürdő is várja a hűsölni vágyókat. A strandbelépést a heti karszalaggal rendelkezőknek az EFOTT biztosítja, a napijegyesek pedig kedvezményes áron válthatnak belépőt a tiszaligeti strandfürdőbe.

Dajka Zoltán kitért arra is, hogy a szolnokiak, valamint a városban tanuló diákok kedvezményes jeggyel léphetnek be a fesztiválra. A Szolnokra való eljutást a MÁV megerősített vonalakkal segíti, a vasútállomásról pedig buszjáratok közlekednek a Tiszaligetig.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés