A kiállítást bemutatva Vass Erika néprajzkutató, a kiállítás kurátora elmondta: a II. világháborút követő időszak egyik fontos, sokakat érintő eseménye volt a különböző népcsoportok politikai erőszakkal végrehajtott kitelepítései.

A csehszlovákiai és lengyelországi németekhez hasonlóan a magyarországi németeket is kollektívan vonták felelősségre a háborúért, és jelentős részüket 1946 és1948 között Nyugat-, illetve Kelet-Németországba telepítették.

A bukovinai székelyeket még 1941-ben telepítették át jobb jövő reményében a Jugoszláviától akkor visszacsatolt Bácskába, ahonnan azonban 1944 őszén el kellett menekülniük.

A székelyek és az 1947-48-ban Csehszlovákiából szintén a kollektív bűnösség elve alapján kitelepített felvidéki magyarok egy része Tolna és Baranya megyék korábban németek lakta településeire került. „A skanzen hidasi házában megnyíló új állandó kiállítás ennek a három népcsoportnak a történetét mutatja be”.

A hidasi ház az 1959-as állapotokat tükrözi, amikor már a kitelepített sváb család helyén egy bukovinai székely család él, és a gazdasági épületrész négy helyiségében létrehozott új kiállítási egység ennek a helyzetnek a megértéséhez ad történelmi hátteret.

„A koncepció legfontosabb része volt, hogy egyéni sorsokon keresztül mutassuk be az 1940-es évek lakosságcseréjét és következményeit”. A kiállításban többek között a skanzen munkatársai által készített interjúk láthatók, a kapcsolódó vagonban hanganyagok, családi levelek teszik plasztikussá a kényszerutazás keserveit.

Buzás Miklós és Vass Erika rendezők kiemelt szerepet szántak a látogatókkal való párbeszédnek. Ezt szolgálja például az úgynevezett emlékfal is, ahová bárki felírhatja hasonló történetét, mert az egyik cél, hogy minél több személyes emlék legyen megismerhető.

Az átélhető történelmet segíti az az életrajzkártya, amelyet a látogató a belépéskor kap. Ennek segítségével járhatják végig a kiállítást, miközben fokozatosan feltárul egy ember élete, megismerhetővé válik a gazdálkodás, a táplálkozás, a lakáskultúra, a viselet és a nyelvhasználat, az utolsó rész pedig megmutatja, hogyan alakult a kártya szereplőjének sorsa.

„Van, amikor menni kell” – kezdte beszédét Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki úgy folytatta: ma a fiatalok természetes módon indulnak el a világot fölfedezni, több mint hatvan évvel ezelőtt azonban természetellenesen, a politika és az önkény kényszerített embereket arra, hogy elhagyják otthonukat.

Hidas település sok lakójának életét a kollektív bűnösség elve határozta meg, az az igazságtalanság, amikor azt mondják ki, hogy valaki büntetést érdemel csak azért, mert innen vagy onnan származik. „A kollektív bűnösség minket is megtalált és ez a bélyeg még ma is rajtunk van.

Úgy gondolom, az egyesült Európában addig nem nyughatunk, míg ezt a bélyeget magunkról le nem vetetjük, hiszen ha igaz, amit az Európai Unió alapelvének tartunk, akkor a kollektív bűnösség olyan történelmi bélyeg, amit egyetlenegy népre, egyetlenegy népcsoportra sem lehet alkalmazni” – mondta Balog Zoltán, hozzátéve: „egy ilyen kiállításnak éppen az az értelme, hogy a megbékélést munkálja”.

Cseri Miklós főigazgató köszöntőjében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ilyen kiállítás létrehozása ma sem könnyű feladat, sok idős ember még most sem vállalta a beszélgetést, s ez arra mutat rá, hogy a görcsöket oldani kell.