bezár
 

zene

2011. 07. 08.
Fergeteges dzsesszmuzsika a Szegedixie gálán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fergeteges dzsesszmuzsika, műfajilag is változatos, igazi jó hangulatú nyári program várja azokat, akik szombat este ellátogatnak a Szegedixie gálára az Újszegedi Szabadtéri Színpadra.

prae.hu

Háló Pál, az egyik házigazda, a Storyville Jazz Band dobosa elmondta az MTI-nek, hogy a háromórásra tervezett műsort a műfaj egyik legjobb hazai együttesének tartott Hot Jazz Band kezdi. Az 1985-ben alakult zenekar az 1920-30-as évek hangulatát idézi majd meg: elhangzanak világslágerek, és felcsendülnek a háború előtti magyar filmek melódiái is.

A Hot Jazz Bandet Magyarország legrégebben fennálló - 1964-ben alapított - és legismertebb nem fővárosi dzsesszegyüttese, a Molnár Dixieland Band követi. A koncerten a szegedi együttes vendége lesz Miroslav Jovancic vajdasági dzsesszhegedűs, Kucsera Géza szaxofonos és szintén a Délvidékről érkező énekes Branislava Bosnjak is.

A lendületes dixiemuzsika mellett érdekes zenei élményt kínál majd a hallgatóknak a vendégek és a zenekar egymásra hatása - ígérte Háló Pál.
A fellépők sorát a Storyville Jazz Band zárja. Ebben a felállásban 1997 óta együtt játszó szegedi muzsikusok hamarosan részt vesznek a New Orleans-i stílusú zenekarok a dél-franciaországi Saint-Raphaelben minden évben megrendezett megmérettetésén.

A szegedi közönség a gálán a versenyprogramból kap majd ízelítőt, főként az együttes nevét is adó Storyville városnegyed slágerei hallhatók majd az 1920-30-as évekből. A muzsikusok vendége Cserkész Béla erdélyi szaxofonos, klarinétművész lesz.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés