bezár
 

zene

2011. 07. 08.
Megjelentek Dohnányi Ernő családi levelei
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Bartók- és Kodály-kortárs Dohnányi Ernő zeneszerző, karmester, zongoraművész családi levelezéséből csaknem háromszázat ad közre Kelemen Éva zenetörténész új kötetében, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.

prae.hu

A Dohnányi Ernő családi levelei című könyv hármas együttműködésben jelent meg: a nemzedéke egyik legsokoldalúbb előadóművészének és megbecsült zeneszerzőjének számító Dohnányi hagyatékát gondozó Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és az MTA Zenetudományi Intézete anyagából, a Gondolat Kiadó közreműködésével.

A két tudományos kutatóhelyről származó levelek mellé hetet a brit nemzeti könyvtár, a British Library gyűjteményéből is beválogatott Kelemen Éva a könyvbe.

A levelek fejlécén ott van a keltezés, a hely, ahol fellelhető és egy rövid összefoglaló angolul. A bevezető és Dohnányi életének krónikája ugyancsak olvasható angol nyelven.

A könyvet jegyzetekkel is ellátta Kelemen Éva, így a levelekben szereplő személyekről is tájékozódhat az olvasó.

Mint a szerző megjegyezte, Dohnányi - bár több ezer levél maradt utána - nem volt jó levélíró, miután megnősült (háromszor is), rendszerint feleségeire bízta az írást, így nem volt egyszerű megállapítani, mennyire tekinthetők az írások sajátjainak, bár hitelesen tükrözték a zeneszerző mondandóját.

A levelek a művész szüleinek, illetve húgának Dohnányi Máriának - Micinek - íródtak, és az életút két nagy korszakát mutatják be: a gyermekkortól az 1915 novemberéig tartó éveket, valamint az 1944 őszétől kezdődő emigráció nehéz másfél évtizedét dokumentálják.

A szülőknek szóló írásokból az érdeklődők Dohnányi zeneakadémiai tanulmányairól, kompozícióiról, később hangversenyeiről, művei fogadtatásáról tájékozódhatnak.

Megírja édesapjának zeneakadémiai felvételijéről, hogy az igazgató, Mihálovich Ödön"... nagyon félti az egészségemet s kérdezte is vajjon miért akarja a papa, hogy egyetemre járjak." Dohnányi valóban beiratkozott német-magyar szakra a Budapesti Tudományegyetemre, ám néhány hónap múlva felhagyott a bölcsészettel.

A testvérének küldött levelekből nemcsak e művészi pálya alakulása követhető nyomon, hanem számos olyan apró momentum, amely közelebb hozza az olvasóhoz Dohnányi Ernő fordulatokban gazdag életét. Hosszasan váltottak szót arról, mi módon lehetne a kottáit, könyveit kijuttatni Amerikába.

De beszámol arról is Tallahasseeből (ahol a Floridai Állami Egyetemen tanított) 1951-ben keltezett levelében, hogy "az itteni egyetemeket nem lehet a miénkéivel összehasonlítani." Megjegyzi: egy óráért 50 dollárt kap, de az ügynökének a szerződése lejárta után is százalékot kell fizetnie.

A kötet bemutatóján Sajó Andrea, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója elmondta: a Zeneműtár XX. századi nagy szerzői hagyatékainak egyik legjelentősebbike Dohnányi Ernőé, amelyben 55 mű szerzői autográfja, közel 80 saját kompozíció első kiadása, többféle kiadásváltozata tanulmányozható, valamint fellelhető majdnem száz, a komponista könyvtárából származó, javarészt dedikált zenemű.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés