bezár
 

zene

2011. 07. 07.
Balaton Sound: telt házra számítanak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Balaton Sound első és utolsó napján is telt házra számítanak a szervezők, akik a Zamárdiban csütörtökön megkezdődött fesztiválra összesen mintegy százezer vendéget várnak.

prae.hu

Mint azt Gerendai Károly, a Sziget Kulturális Szervezőiroda ügyvezetője a fesztivál helyszínén tartott csütörtöki sajtóbejáráson elmondta, az idei rendezvényre a tavalyihoz hasonló arányban adtak el jegyeket elővételben.

Az előző Balaton Soundra 92 ezren látogattak ki, idén mintegy százezer vendéggel számolnak a négy nap alatt összesen 110 ezer fős befogadóképességű rendezvényen.

A legnépszerűbb programok miatt teltházra az első és az utolsó napon számítanak.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, a Balaton Sound fővédnöke követendő példának nevezte a zamárdi fesztivált.

Mint kifejtette, a rendezvény ugyan egy rétegnek szól, mégis 20-30 százalékban külföldieket vonzó, teltházas turisztikai attrakcióvá nőtte ki magát az elmúlt években, megtöltve az üdülőrégió szállásait Aligától Balatonboglárig. Minél több, más rétegeket megszólító, hasonló fesztiválra lenne szükség - tette hozzá.

A sajtóbejáráson szó esett arról, hogy a szervezők folytatják azt, a VOLT Fesztiválon már sikerrel alkalmazott kezdeményezést, miszerint kizárólag egy 18-as karikával ellátott karszalag birtokában vásárolhatnak alkohol tartalmú italt vagy dohányárut a fesztiválozók.

A karszalagot csak az kaphatja meg, aki előzőleg igazolta, hogy betöltötte a 18. életévét.

A kezdeményezést felkarolta az Új Széchenyi Terv (ÚSZT), mivel fontos, hogy minél nagyobb biztonságban legyenek a fiatalok - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, kiemelve, hogy az ÚSZT mindenki, így a fiatalok számára is komoly lehetőséget biztosít, amire szeretnék felhívni a figyelmüket.

Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban a meghirdetett gazdaságfejlesztési programokra már közel 5 ezer pályázat érkezett.

Az eddig nyertesnek bizonyult 1200 pályázat révén összesen mintegy 120 milliárd forint talált gazdára, nemcsak kisvállalkozásokat, családi vállalkozásokat, hanem fiatalokat is segítve - fogalmazott Molnár Ágnes, szót ejtve arról is, hogy a pályáztatásban jelentős egyszerűsítéseket hajtottak végre, szélesebb kör számára hozzáférhetővé téve a támogatási lehetőségeket.

A Zamárdi szabadstrandján ötödik alkalommal megrendezett fesztivált bemutató sajtóbejáráson részt vett Bóka István, a rendezvényt támogató Balaton Fejlesztési Tanács elnöke és Balatonfüred polgármestere, továbbá Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere is.

Csákovics Gyula korábban az MTI-nek elmondta, hogy idén új biztonsági intézkedések is várják a fesztiválozókat.

A West Balkánban történt tragédia óta szigorodtak a biztonsági elvárások, ez a Balaton Soundon is érezteti hatását egyebek között dupla kordonnal, a rendezvényen belüli programokra is felállított beléptető rendszerekkel és több vészkijárattal.

A Balaton-parti fesztivál programjában négy nap alatt több mint 200 előadó szerepel. A nagyszínpadon lép fel Snoop Dogg, Tiësto, az Outkastból ismert Big Boi, Mika, a Portishead, a Stereo MCs, az Underworld, az Asteroids Galaxy Tour, a Thievery Corporation és David Guetta, aki már negyedszer játszik a Balaton Soundon.

De ott lesz a fesztiválon többek között Karl Bartos (ex-Kraftwerk), a Simian Mobile Disco, Dj Krush, Armin van Buuren, John Digweed és az Orb is.

A fesztivál számos más programot is kínál a látogatóknak: szörfbajnokság és vízi versenyek, délelőttönként dj által kísért dinamikus jóga, szombat délután masszázsrekord-kísérlet, energiasziget és borfesztivál is várja a közönséget.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés