bezár
 

zene

2011. 07. 06.
A magyar dal napja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Zalaegerszegtől Nyíregyházáig, a magyar dal idei fővárosáig eddig nyolc vidéki település és tucatnyi budapesti helyszín csatlakozott a magyar dal napjához, amelynek koncertsorozatát szeptember 11-én tartják meg országszerte.

prae.hu

A negyedik alkalommal megrendezett magyar dal napja szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Presser Gábor, a programsorozat megálmodója elmondta, idén is több új helyszín, sok új dal, ezáltal új szerzők, előadók is bekerülnek a körforgásba.

Mint Presser Gábor kiemelte, a 2010-ben bevezetett magyar dal fővárosa címre tavaly még csak két-három pályázó volt, idén már nyolc. "Azok, akik most úgymond elvesztették a pályázatot, Szombathely, Százhalombatta vagy Eger, a tavalyi, fantasztikusan teljesítő főváros, szinte mind velünk maradtak, és tervezik a színpadaikat. Úgy tűnik, ez a kezdeményezés tényleg elkezdett működni, kicsit közügy lett, pedig nincs benne hivatal, nem állami rendezvény" - fogalmazott.

Az országos rendezvénysorozat 2011-ben szeretne az eddigieknél több figyelmet fordítani a dalszerzőkre. Bródy János emlékeztetett arra, hogy a hallgatók többnyire az előadókról tudnak, a dalok szerzői sokszor ismeretlenek maradnak a nagyközönség előtt. "Pedig nagyszerű dalszerzőink vannak" - hangsúlyozta. Beszámolója szerint ezért arra buzdítják a koncertek szervezőit, hogy minél több helyen mondják be, ki írta az elhangzó dalt, ezzel is apró gesztust téve a szerzőknek.

Más szempontból hívja fel a figyelmet az alkotók fontosságára a magyar dal napjához együttműködőként csatlakozó Pro Arte - Szövetség a Szerzői Jogokért. A szerezet vezetői, Szűts László és Horváth Péter bejelentették: a VOLT fesztiválon elindult Kösz! kampányt a magyar dal napja helyszínein is folytatják, hogy elültessék az emberek tudatában: ne csak elvegyék, hanem vegyék is meg a zenét.

A 2011-es magyar dal napjára eddig nyolc vidéki település és tucatnyi fővárosi helyszín jelentkezett, a szervezők azonban hangsúlyozták, még várják további városok és helyszínek csatlakozását.

Nyíregyházán, a magyar dal idei fővárosában a magyar zene méltatása mellett az integráció fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, így például fogyatékossággal élő művészek, művészeti csoportok produkciói is helyet kapnak a színpadi programok között.

A nyíregyházi rendezvény egyik különlegessége lesz majd az a nagyszabású koncert, amelyet a helyi büntetés-végrehajtási intézet udvarán rendeznek, de a városba látogatók Karácsony Jánost, Caramelt, a Ghymes zenekart, valamint a Cantemus kórust is hallhatják majd.

Vidéken eddig Szombathely, Eger, Salgótarján, Zalaegerszeg, a kis Heves megyei falu: Boldog jelezte részvételét, valamint új helyszínként Pécs és Százhalombatta is csatlakozott a magyar dal napjához.
Budapesten többek között a Gödör Klub, a Kobuci Kert, a Bem Rockpart, a Budapest Jazz Klub, az Óbudai Társaskör és a Vígszínház ad helyet a fesztivál programjainak, míg a Római-partról egy nótahajó indul útnak. Idén is közlekedik a Dallamos Villamos: szeptember 4-én és 11-én tehetséges, feltörekvő zenekarok szórakoztatják a 4-es, illetve újdonságként a 2-es villamos közönségét.

Mint Szabó Edit, a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a magyar dal napjának költségvetése várhatóan 32 millió forint körül alakul, ebből 15 milliót főszponzorként egy nagy pénzintézet áll, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 1,2 millió forinttal támogatja a programsorozatot pályázati keretéből.

A magyar dal napját Presser Gábor kezdeményezésére először a 2008-as Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján rendezték meg.

A következő esztendőtől már párhuzamosan több helyszínen, köztük vidéki városokban is megszervezték az eseményt. Tavaly már az ország 33 színpadán, mintegy ötvenezer néző előtt zajlottak a programok, a Magyar Televízió pedig körkapcsolásos élő műsorfolyamban számolt be a nap történéseiről.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés