Chicagóban született 1899. július 21-én. Szenvedélyesen horgászó és vadászó orvos apa, a művészetek iránt fogékony anya gyermeke volt, életében és munkásságában e két ellentétes örökséget szerencsésen ötvözte. A szorgalmas és eminens kamasz korán eljegyezte magát az írással, egyetem helyett a Kansas Cityben megjelenő Star című lap riportere lett.

Az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrjeként szolgált, gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe: e reménytelen vonzalomból és háborús élményeiből született 1929-es Búcsú a fegyverektől című regénye.

Hazatérve a Toronto Star című lap munkatársa lett, tudósítóként Franciaországba küldték. Az itt élő amerikai írók, köztük F. Scott Fitzgerald és Ezra Pound biztatták írásra, első szépirodalmi művei itt jelentek meg. Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni "elveszett nemzedék" tagjairól írt.

Síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború, és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. E sokféle élményből születtek a végsőkig lecsupaszított, tárgyilagosságra és őszinteségre törekvő, feszes tempójú művei: Halál délután, Afrikai vadásznapló, Szegények és gazdagok. Haditudósítóként többször járt a spanyol polgárháborúban, színdarabot is írt a megszállt Madridról. Itt játszódik az Akiért a harang szól című regénye is, amely talán a legnagyobb közönségsikert aratta.

A harmincas évek végén Havanna mellett vásárolt szerény birtokot, a Finca Vigíát, ahol csaknem három évtizedet élt. A II. világháborúban volt haditudósító, részt vett a brit légierő bevetésein, a normandiai partraszálláskor az amerikaiakkal kelt át a Csatornán. Kétszáz fős csapatával részt vett Párizs felszabadításában, az Ardennekben is harcolt. Bátorsága, katonai jártassága a hivatásosokat is lenyűgözte.

A háború után visszatért Kubába, 1950-ben megírta A folyón át a fák közé című regényét, amely visszhangtalan maradt. Annál nagyobb sikert aratott az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. "Az ember nem arra született, hogy legyőzzék" - a regény kulcsmondata Hemingway személyes hitvallásaként is értelmezhető.

Bár Fidel Castróval jóban volt, 1960-ban elhagyta Kubát, az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, ahol megpróbált ugyanúgy élni és alkotni, mint korábban. Depressziós szorongásai miatt azonban kétszer is kezelték a Mayo Klinikán, elektrosokk-kezelést is kapott. Szenvedéseit ez sem enyhítette, és 1961. július 2-án ketchumi házában főbe lőtte magát.

Hagyatékában sok kézirat maradt, ezek nagy részét azóta kiadták (Vándorünnep, Szigetek az áramlatban). Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal, veszélyekkel, szenvedélyes szerelmekkel (négyszer nősült) teli élete.