bezár
 

zene

2011. 06. 30.
Barenboim marad a berlini Operaház élén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Daniel Barenboim meghosszabbította zenei vezetői szerződését a berlini Staatsopernél - jelentették be csütörtökön a német fővárosban. A Staatsoper Unter den Linden, amelynek társulata felújítás miatt a Schiller Theaterben játszik, a három jelentős berlini operaház egyike a Deutsche Oper és a Komische Oper mellett.

prae.hu

Az új szerződés ünnepélyes aláírására meghívták a sajtót is a berlini városházára. Az izraeli-argentin származású zongoraművész jelenlegi szerződése július végén jár le. Arról nem adtak tájékoztatást és a színház honlapja sem közli, hogy milyen időtartamú a hosszabbítás.

Barenboim 1992-ben töltötte be először a zeneigazgatói posztot, 2000-ben örökös tiszteletbeli igazgatónak választotta a Staatskapelle zenekar.
A most 68 éves karmesterrel kapcsolatban felidézik, hogy hosszú zongoraművészi pályafutás áll mögötte, vezényelni csak később kezdett.

Kiemelik, hogy Edward Said palesztin értelmiségivel 1999-ben
megalapította fiatal izraeli és palesztin muzsikusokból a West-Eastern Divan Orchestrát, a zenekar 2005-ben Rámalláhban adott koncertet, amelyről film is készült. Idén augusztusban - szöuli turnéjuk után -, 18-án és 19-én a Salzburgi Ünnepi Játékokon lépnek föl, a Grosse Festspielhausban Mahler X. és Beethoven III. szimfóniáját adják elő.

Az új operaházi évadban Rossini A sevillai borbély című operáját október 4-én vezényli a Schiller Theaterben Daniel Barenboim. Az előadásban Fiorillót a magyar Orendt Gyula énekli.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés