bezár
 

zene

2011. 06. 30.
Zsidó Nyári Fesztivál: kisebb büdzséből is sokrétű műsor
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A korábbinál lényegesen kevesebb fővárosi támogatással valósul meg idén a Zsidó Nyári Fesztivál, amely azonban így is sokrétű programmal, tíz napon át várja a közönséget augusztus 27. és szeptember 5. között Budapesten.

prae.hu

Mint azt Vadas Vera fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, mintegy 70 százalékkal kevesebb támogatást - a tavalyi 22 millió forint helyett 5 milliót - ad Budapest a 2011-es Zsidó Nyári Fesztiválhoz, jól lehet a turisztikai költések számottevőek.

Néhány művész azonban lemondott a tiszteletdíjáról, így állhatott össze idén is a 10 napos program.

"A gazdasági nehézségek ellenére igyekeztünk úgy szervezni a fesztivált, hogy a közönség ne érezze, problémáink vannak" - hangsúlyozta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója a fesztivált beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a fesztivál eseményei előtt a nemrég felújított Goldmark-terem is kinyitja ajtaját, az épület pedig a levéltári látványtárral, a családfakutató központtal és a zsidó negyed történetét bemutató interaktív kiállítással is várja a vendégeket.

Először lesz esti koncert (augusztus 27-én) a Dohány utcai zsinagógában, de a hivatalos nyitó műsort másnap adja a New York-i Metropolitan Opera fúvós együttese, partnerük a kiváló francia zongoraművész, Francoise de Clossey lesz.

Palya Bea az Ezeregy szefárd éjszaka című összeállításának második "fejezetével" jelentkezik ugyanitt. Bemutatkozik a fiatal előadókból szervezett Idan Raichel Projekt, amelynek névadója nemcsak zongoristaként, hanem már zeneszerzőként is elismert. Szeptember elsején a Budapest Bár, szeptember 5-én a Budapest Klezmer Band a Vujicsics Együttessel ad világzenei este.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban lép fel a Beer-Sheva Színház, amely a Játszd újra, Sam! című híres komédiát hozza el Budapestre. Párhuzamos életrajzok című sorozatában Falusi Mariann és Földes Tamás Leonard Cohent és a rejtélyes Irving Berlint állítja egymás mellé.

Szeretni bolondulásig című, filmzenékre támaszkodó új műsorához Horgas Eszter fuvolaművész Botos Éva színésznőt hívta vendégül. Először szerepel a fesztiválon Szirtes Edina Mókus és a Fabula Rasa, ők is a világzenei vonulatot erősítik.

A Rumbach utcai zsinagógában kerül színre augusztus 28-án egy rendkívüli dokumentumdráma, amely a mártírként meghalt, 1944-ben kivégzett Szenes Hanna életének epizódjait dolgozza fel, játssza Béres Ilona és Hámori Gabriella, a rendező Ilan Eldad.

Korcsolán Orsolya hegedűművész kamarazenei estjén férjével, a Bécsi Szimfonikusok igazgatójával, Sugár Gergellyel és Florian Krumpöckkel, a Norddeutsche Philharmonie zeneigazgatójával muzsikál.

A Németországban élő Pasztircsák Polina a 200 éve született Liszt és 100 éve elhunyt Mahler dalait énekli.

A Goldmark-teremben Kalmár Tibor beszélget egy-egy estén Bodrogi Gyulával, Gálvölgyi Jánossal, Székhelyi Józseffel, Giorgio Pressburger író-rendezőt pedig Váradi Júlia kéri a pódiumra. Családregény címmel Gerendás Péter és családja is muzsikál.

A Puskin moziban augusztus 29. szeptember 1. között, valamint és szeptember 4-én izraeli filmeket láthat a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés