bezár
 

film

2011. 06. 30.
Varázslatos gladiátorok - HBO-doku a Baltazár Színházról
Bemutató: Június 30. csütörtök, 21:20 HBO csatorna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az HBO csatorna hazai gyártású dokumentumfilmjeinek sorában hatodik alkotásként készült el a Varázslatos gladiátorok című film. A Varázslatos gladiátorok a Baltazár Színház értelmileg akadályozott emberekből álló társulatának életét, problémáit, nehézségeit tárja a nézők elé. A film célja, hogy bemutassa és támogassa a Baltazár Színház kivételes törekvését.

prae.hu

A Baltazár Színház társulatát Elek Dóra alapította 1998-ban, a szintén értelmi fogyatékos színészeket foglalkoztató belga Théatre du Plantin mintájára. Bár a színészek értelmileg akadályozottak, teljesítményüket nem a vélt képességeikhez, hanem a civil nézők elvárásaihoz mérik. Előadásaik a „normál” színházi világban is megállják a helyüket, bebizonyítják, hogy az értelmi sérültek nem fogyatékos művészetet hoznak létre, hanem valódit, ami önmagáért jó.

A Baltazár Színház úttörő feladatot lát el: hazánkban egyedülálló módon háttérbe szorítja a fogyatékosságot és előtérbe helyezi a művészetet. A Baltazár Színháznak a művészeten keresztül sikerül megmutatnia, hogy a fogyatékkal élő emberek értékei, örömei, problémái ugyanolyanok, mint bárki másé.

A Baltazár Színház megalakulása óta tíz előadást hozott létre, amelyek közül a legsikeresebbeket ma is teltházzal játsszák. A társulat ma már jelentős nemzetközi sikerekkel is büszkélkedhet. A másságban való egyenlőség üzenete eljut a nézőkhöz.
Baltazár Színház
„A színház óriási szerepet játszik a fogyatékosok „másságának” elfogadtatásában, út az értelmi sérült emberek számára az össztársadalomba való integrálódáshoz. A Baltazár Színház nagyon fontos feladatának érzi, hogy tájékoztassa az egész társadalmat: a sérült társadalomról az előítéletektől eltérő képet adjon. Az emberekre az érzelmeken – a művészeten – keresztül lehet leginkább hatni.” (Elek Dóra)

A Varázslatos gladiátorok célja, hogy a társadalmi feszültségek bemutatásával megváltoztassa a fogyatékkal élők társadalmi megítélését.

A Varázslatos gladiátorok című dokumentumfilm alapja a Baltazár Színház 2010-ben készült darabja, az Aranylépés. A darab egy társasjátékot mutat be, ahol a hősnek akadálypályán kell átmennie. Az akadályok olyan alapvető örök emberi értékek, amik mindannyiunk számára ugyanazt jelentik, függetlenül attól, hogy fogyatékkal élünk-e vagy sem.
Varázslatos gladiátorok
A Varázslatos gladiátorok keretét a színdarabban is megjelenített egyetemes emberi értékek adják: szabadság, vágy, elfogadás, biztonság, hit.

A színészek öt emberi értékkel kapcsolatos állásfoglalása egyre közelebb viszi a nézőt a Baltazár Színház ars poeticájához, az elfogadáshoz, az integrációhoz.

A Varázslatos gladiátorok felemelően mutatja be a Baltazár Színház professzionális munkáját. A társulat sérült tagjai napi 8 óra kemény próbával biztosítják, hogy meg tudjanak élni a tehetségükből, munkájukért ugyanis fizetést kapnak.

A Varázslatos gladiátorok kivétel nélkül mindenkit elvarázsol: a társulat tagjai, színpadi jelenlétük, a díszlet és a ruhák igényes kivitelezése, az átütő rendezés egy pillanatig sem kelt szánalmat a nézőben, sőt, egy irigylésre méltó világ bontakozik ki a szemünk előtt. A filmet nézve megnyugvással tapasztalhatjuk, hogy amit eddig ijesztően másnak gondoltunk, az a mi életünknek is szerves része.

A 42. Magyar Filmszemlén Kabarcz Zsófi és Boros Panna Varázslatos gladiátorok című dokumentumfilmje a Schiffer Pál rendezői díjat megosztva nyerte el.

Részletek, minden más:
http://varazslatosgladiatorok.blog.hu
nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés