- Ön nyerte a Nyílt Fórum drámaversenyét a Bányavirág című drámájával. Mikor láthatja a közönség a művet?

- Egyelőre semmi konkrétumot nem tudok mondani. Azt hallottam, hogy Csizmadia Tibor rendezőnek tetszik, és szeretne belőle előadást készíteni. Valószínűleg azokkal a színészekkel fog dolgozni, akik követték az egri színházból való távozásakor. Hogy hol és mikor, az még bizonytalan.

- A Bányavirág egy jellegzetes erdélyi konfliktus köré épül, mélyen ironikus, már-már cinikus a hangvétele. Hogyan bukkant erre a történetre?

- Egy workshopon született. A marosvásárhelyi független színház, az úgynevezett 74-es Színház a Művészeti Egyetemmel közösen szervezett egy nagy színházi műhelygyakorlatot, amelyen mintegy háromszázan vettek részt - rendező szakosok, dramaturgok, díszlettervezők. A drámaíró szakosok, aminek én most végzős hallgatója vagyok, írták a darabokat. A feladat egy klasszikus szöveg átírása volt. Én Csehov Ványa bácsiját választottam.

- Csehovot példaképnek tartja?

- Ezt nem mondanám. Egy tanulási folyamat elején vagyok. Vannak szerzők, akik érdekelnek, Csehov történetesen rettenetesen izgat. Úgy éreztem, ha mélyére megyek, miként működik egy Csehov-dráma, akkor valamit elcsenhetek az ő tudásából.

- Mennyit őrzött meg az eredeti Ványa bácsiból?

- A szereplők neveit, az első mondatot. A Bányavirág tulajdonképpen a Ványa bácsi átültetése az erdélyi viszonyokra. Persze ettől ez még saját mű, csak néhány elemet vettem át, a többi az én kreálmányom.

- A legtöbb fiatal író prózát, esetleg filmforgatókönyvet ír. Ön miért a drámát választotta?

- Eleinte irodalmi paródiákat írtam erdélyi szerzőkről. Hosszú szünet után kezdtem el rövidprózával foglalkozni. Akkoriban egy rádiónál dolgoztam, az egyik kollégám hívta fel a figyelmem a BBC rádiójáték pályázatára.

- És egyből kapott az alkalmon?

- Először szabadkoztam, hogy nem tudok ennyire angolul, meg nem is írtam még soha drámát. De aztán mégis megpróbáltam. És megérte, megkaptam a legjobb európai drámaírónak járó díjat. Ezen felbuzdulva jelentkeztem az éppen akkor induló marosvásárhelyi drámaíró mesterkurzusra is, mondván, ezzel tágíthatom a horizontomat. Viszont továbbra is prózában gondolkoztam.

- Miért használ múlt időt?

- Mert azóta belekerültem a színházi világba, és ma már a drámaírásra koncentrálok. Úgy tűnik, jobban is megy, mint a próza.

- BBC az idén sugározta a nyertes művét, a Do you like banana, Comrades?-et. Milyen visszhangja volt a műnek? Megkeresték esetleg innen-onnan?

- Sajnos nem. A BBC - a szerződés szerint - csak a fődíjakat nyert műveket volt köteles elkészíteni hangjáték formában. Én viszont regionális, azaz európai díjat nyertem. Viszont szerencsémre volt a zsűriben két olyan ember, akik szerették volna műsorra tűzni az én művemet is. Gondolom, ha a szegény BBC egyszer kortárs drámahiányban fog szenvedni, újra eszükbe jutok...

- A Do you like banana, Comrades? a diktatúráról szól. Ennyire kurrens ez a téma ma Nyugat-Európában?

- Mint azt a cím is sugallja, egy humoros darabról van szó. Nem az elnyomottak, hanem a diktatúra kedvezményezettjei szempontjából mesél el egy történetet egy fiúról, aki bármit megtehet, mert az apja pártfőtitkár. És hát olyan dolgokon lehet közben nevetni, amin amúgy nem szokás.

- Általában mitől indul be a fantáziája? Egy látott szituációtól? Vagy egy érdekes mondattól?

- Néha-néha megjegyzek magamban helyzeteket, hogy na, ezt majd meg kellene írni, de nem ez a jellemző, nem igazán befolyásolnak az úgynevezett talált tárgyak. Engem inkább a koncepció mozgat. A Bányavirágból például trilógia lesz. Az első szól az öngyilkosságról, a falvak elnéptelenedéséről, a következő a nacionalizmusról, a harmadik pedig az erdélyi székely katolikus falvak egyházhoz való viszonyáról szeretne mondani valamit.

- Újságíróként dolgozik. Ön szerint ma kiegészíti egymást a szépírói és hírlapírói tevékenység, vagy ez a szerencsés együttállás a régi időkkel együtt elmúlt?

- Sok mindenről írok, emellett hírszerkesztő vagyok, szóval van épp elég dolgom. Jó lenne egyszer elérni, hogy az egyik ne menjen a másik rovására. Viszont most is gyakran találkozom olyan helyzetekkel, bornírt hírekkel, amelyeket később fel tudok használni.

- Forgatókönyvírásban nem gondolkozik?

- Dehogynem. De nem most, mert jelenleg a marosvásárhelyi Nemzeti Színháznak fogok egy Dekameron-adaptációt írni. Nagyon élvezem, ha különféle "nyelvi bőröket" ölthetek magamra, jó lesz egy kicsit kalandozni a középkori olasz nyelvben. Tíz novellát kell színpadra adaptálni, ezt tíz különböző rendező készítené el.

- Milyen ön szerint a jó drámaíró? Nyelvművész vagy szerepjátékos?

- Nyitott szemmel kell járnia világban, érzékenynek kell lenni a történésekre, társadalom konfliktusaira. De azt hiszem, a drámaírónak főként a színész és a rendező bőrébe kell belebújnia, hogy előadható, elmondható szöveget írjon. Ezt annak ellenére mondom, hogy én a drámát szépirodalomnak, főként költészetnek tartom.

- Milyen típusnak látja saját magát? Sodródónak vagy céltudatosnak?

- Borzasztóan rossz karrierépítő vagy menedzser vagyok. Írok, aztán meg várom a sült galambot. Kelet-Európában sajnos nem alakult ki az irodalmi ügynöki rendszer, így az olyan kutyaütők, mint én, kénytelenek maguk intézni ezeket az ügyes-bajos dolgokat. Nekem szerencsém volt. Vagy inkább nagyon kedves barátaim, akik segítenek boldogulni.