zene
2008. 07. 05.
25 év után újra együtt az ABBA
MTI
25 év után újra összeáll az ABBA együttes: a világszerte népszerű dalaikból készült musical, a Mamma Mia filmváltozatának stockholmi premierjén együtt lesznek.
Benny, Björn és Anni-Frid, valamint a nyilvánosságot hosszú évek óta kerülő Agnetha csak egyetlen estén, a film pénteki bemutatóján jelenik meg ismét együtt, és csak mint néző - idézte az UIP filmforgalmazó szóvivőjét az Aftonbldet című svéd napilap pénteki száma.
A színpadi musical alapján készült film szereplői, köztük Meryl Streep és Pierce Brosnan, akik a hét elején Londonban részt vettek a világpremieren, szintén ott lesznek a svéd fővárosban.
Az ABBA együttes 18 slágerére íródott Mamma Mia története egy menyasszonyról és egykor lázadó édesanyjáról szól, aki a lányát egy görög szigeten nevelte fel, és sosem árulta el az édesapja kilétét. A mennyasszony három férfira gyanakszik, és meghívja őket az esküvőjére. Az édesanyát Meryl Streep játssza, aki hosszú pályája során eddig sosem vállalt musicalszerepet, Pierce Brosnan pedig az egyik lehetséges apajelöltet alakítja.
A hétfői londoni bemutatón jelen volt az ABBA három egykori tagja is, Bjorn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad. Andersson az újságírók kérdésére sietett leszögezni: az ABBA nem tervezi, hogy újra összeáll, a Mamma Mia-projekt a zenekar részéről le van zárva.
A film forgatókönyvét Catherine Johnson, a musical egyik szerzője írta, a rendező Phyllida Llody, az amerikai színházi világ ismert figurája.

További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Más művészeti ágakról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés