színház
2008. 07. 05.
Tanulmány a nőkről - egri előadás Budapesten
MTI
Budapesten vendégszerepel az egri Gárdonyi Géza Színház társulata: a Tanulmány a nőkről című produkciót szombat este mutatják be a Városmajori Szabadtér Színpadon - tájékoztatta az MTI-t a teátrum sajtószóvivője.
A Csizmadia Tibor által rendezett két részes "zenés válóok" számtalan humoros helyzeten át derít fényt arra, milyen bonyodalmakhoz vezethet, ha valaki tanulmányt próbál írni a nőkről - foglalta össze a darab mondanivalóját Pilisy Csenge.
A Keleti Márton hatvanas évekbeli filmje és Gyárfás Miklós forgatókönyve alapján készült előadás izgalmasan idézi a kor gondolkodását, nem utolsó sorban örökzöld slágereit - tette hozzá.
A történetről a szóvivő elmondta: Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak férjeiktől, azonban mindhármuk férje beleszeret a fiatal és pályakezdő ügyvédbe, Verába. Ezt követően már a férjek siettetnék a válópert, az asszonyok azonban meggondolják magukat.
A főbb szerepekben Görög Lászlót, Tompos Kátyát, Gál Kristófot, Bozó Andreát, Hüse Csabát, Mészáros Sárát, Csendes Lászlót és Fekete Györgyit láthatja a fővárosi közönség.

További írások a rovatból
A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Más művészeti ágakról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról