bezár
 

film

2011. 06. 21.
Megnyílt az első magyar filmes témapark a Korda Stúdióban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ünnepélyesen megnyitották az első magyar filmes témaparkot kedden az etyeki Korda Stúdió területén több száz meghívott vendég jelenlétében. A Korda Látogatóközpontot július elsejétől veheti birtokba a közönség.

prae.hu

Évi 30-40 ezer látogatót várnak az uniós támogatással megvalósult létesítménybe - mondta megnyitóbeszédében Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke.

A több mint egymilliárd forintból megvalósult tematikus park azok közé a beruházások közé tartozik, amelyek a fejlődési pályára lépett gazdaságot segítik - hangsúlyozta.

Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, a Közép-Dunántúli regionális Fejlesztési Tanács elnöke a filmgyártást olyan fontos iparágnak nevezte, amely komoly idegenforgalmi vonzerővel is bír. A polgármester egyúttal azt is kiemelte, hogy a beruházás munkalehetőségeket is teremtett.

A turizmus és a filmipar számos szállal kötődik egymáshoz - mutatott rá Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

A Magyarországon forgatott filmek révén olyan promócióhoz jut az ország, amelyet nehéz lenne pótolni. Az áprilistól teljes kapacitással működő Korda Stúdió 60-70 ezer vendégéjszakát jelent idegenforgalmi szempontból az országnak. "A mai turisták már nemcsak ismereteket akarnak szerezni, hanem élményeket is" - beszélt a látogatóközpont szerepéről a vezérigazgató.

Miért érdemes témaparkot építeni? - tette fel a kérdést a Korda Stúdió Zrt. vezérigazgatója, Csapó Tamás köszöntőjében. Válaszában kifejtette: a jelentős visszatérülés miatt, hiszen minden támogatott forintra két és fél-háromszoros megtérülés kalkulálható.

A nagyközönség előtt július 1-jén megnyíló Korda Látogatóközpont 1400 négyzetméteres kiállítócsarnokból, 8000 négyzetméteren elterülő középkori díszletvárosból és étteremből áll.

A kiállítócsarnokban a látogatók a Túrkeve melletti Pusztatúrpásztóról származó világhírű Korda fivérek, Korda Sándor, Korda Zoltán és Korda Vince életútjának főbb állomásait ismerhetik meg.

A csarnok másik részében a mozgókép története elevenedik meg a kiállított muzeális tárgyakon keresztül, valamint a filmkészítés folyamatába is bepillantást nyernek a vendégek.

Olyan filmtörténeti érdekességekkel ismerkedhetnek a látogatók, mint a zootróp, az élet kereke, amely nem más, mint függőleges nyílásokkal megalkotott henger, belsejében fázisképekkel: a hengert megforgatva ezek a mozgókép illúzióját keltik. A tárolókban a húszas évekből származó filmvetítők is láthatók, és megtekinthető egy "kézihajtányos vetítőtekerenc" is, a mozigép őse.

A látogatók az optikai játékoktól a green screenen át a filmzajokig interaktívan próbálhatják ki a film születésének egy-egy technikai részletét.

A filmpark tájékoztatása szerint ősztől olyan különleges forgatási helyszín is várja majd az érdeklődőket, ahol szereplőként vagy stábtagként szerezhetnek személyes tapasztalatot a filmezésről.

A látogatóközpont megtekintéséhez előzetes bejelentkezés szükséges a www.kordafilmpark.hu honlapon, amely további részletekkel is szolgál.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Luca Guadagnino: Challengers

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés