bezár
 

zene

2011. 06. 21.
Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus
Rendhagyó, szabadtéri zenés évadzáró-sajtótájékoztató 2011. június 20-án
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kodályné Péczely Sarolta jóváhagyásával a Somogyi-Tóth Dániel-vezette intézmény a 2011/2012-es évadtól felveszi a Kodály Filharmónia Debrecen nevet.

prae.hu

Teljes művészi és stratégiai megújulás előtt áll a Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus, melynek igazgatói posztját a közelmúltban Somogyi-Tóth Dániel karmester nyerte el, aki Somogyi Béla alpolgármesterrel közösen ismertette a közeledő 2011/2012-es évad jelentős állomásait, köztük a legfontosabbat, a névváltást, melynek elsődleges célja, hogy a két együttes még hatékonyabban és még sikeresebben dolgozhasson Debrecen városa, Magyarország, s az egész világ zenei életében.

Visszatekintés: a 2010/2011-es évad

A Debreceni Filharmonikus Zenekar a 2010/2011-es évadban összesen 67 koncertet adott, ebből 26-ot külföldön, míg a Kodály Kórus az elmúlt szezonban 48 magyarországi és 5 külhoni hangversenyen lépett fel. Mindkét együttes sikeres évadot zárt, a kórus ezzel a fellépés-számmal alighanem az ország legjobban foglalkoztatott és legtöbb hangversenyt teljesítő énekkara. A meghívások, felkérések jelzik leginkább azt a minőséget, amit minden fellépésen nyújtani tudnak.

Mind a zenekar, mind a kórus számára az elmúlt évadban kiemelkedő jelentőségű volt a szereplés a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nyitó-, illetve záróhangversenyén, a fellépés az Erkel Gálaműsorral Kocsár Balázs dirigálásával Aradon és Bukarestben, illetve lemezfelvételt készítettek kortárs művekből a Hungaroton kiadásában.

A Csokonai Színházzal együttműködve a zenekar és a kórus is szerepelt a Művészetek Palotájában Liszt: Krisztus című oratóriumával. A Kodály Kórus fellépései közül kiemelkedik a Rost Andreával, Karolos Trikolidis vezényletével adott nagysikerű hangverseny a Kölcsey Központban.

2010-ben a Kodály Kórus Pad Zoltán vezető karnaggyal részt vett két olyan kiemelt rendezvényen is, amely az ország legjobb együttesei között betöltött helyét tovább erősítette. A Fesztiválzenekar szervezte Beethoven-maratonon nyújtott magas színvonalú szakmai munka a 2011-es évre újbóli meghívást eredményezett: ez év februárjában Schubert-maratont hallhatott a MÜPA közönsége. A kórus ezúttal önállóan szerepelt, a Danubia Zenekar partnereként. Az egész napos non-stop koncertekre csupán két kórus kapott meghívást: a Nemzeti Énekkar mellett a Kodály Kórus. A másik ilyen fontos koncert a november 4-i Mozart Requiem volt a budapesti Szent István Bazilikában, egy kiemelt állami rendezvényen.

Új évad – új név

A stratégiai és művészeti megújulás első lépcsőjeként a 2011. június 20-i sajtótájékoztatón került bejelentésre az a tény, hogy a még professzionálisabb működés jegyében az együttesek a 2011/2012-es évadtól új néven lépnek a közönség elé.

Kodály Zoltánné, Péczely Sarolta jóváhagyásával az intézmény felveszi a Kodály Filharmónia Debrecen nevet, a zenekar ezentúl Kodály Filharmonikusok Debrecen, míg az énekkar Kodály Kórus Debrecen néven lép pódiumra.

Hatalmas dologról van szó, hiszen professzionális zenekar eddig nem viselte a háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató nevét, ugyanakkor a világszerte ismert debreceni kórus neve alig változik. Ráadásul ez a névváltás a Debreceni Kodály Kórus márkanevét tovább erősíti, őket még több, még jelentősebb sikerekhez segíti.

A kórus léte az egész intézmény egyik legnagyobb művészeti értéke. Azokat a szinergiákat, amit az énekkar és a zenekar együtt tud létrehozni, a névváltás még eredményesebben kelti új életre, illetve működteti azt, illetően mindennek köszönhetően az intézmény arculata is megújul.

Mindez még inkább lehetőséget ad arra, hogy a következő szezontól művészileg is megújuló együttesek még nagyobb teret, ismertséget, s remélhetőleg elismertséget kapjanak Debrecen, Magyarország, sőt, a világ zenei életében – ezáltal a Kodály Filharmónia Debrecen város egyik legfontosabb jövőbeli kulturális exportcikke és kommunikációs felülete lehet.

Művészeti koncepció

A közelmúltban a zenekar és a kórus igazgatói posztjára kiírt pályázatot Somogyi-Tóth Dániel karmester nyerte el, aki az intézmény megújításában kulcsszerepet szán a Salzburgban élő, világhírű Bényi Tibor csellóművész-karmesternek.

Az egyik terület a kamarazene irányából megközelített zenekari fejlesztés és műhelymunka, ami magában foglalja különböző kamaraegyüttesek rendszeres működtetését is a zenekaron belül.

Így létrejönne az együttesen belül vonósnégyes, vonós kamarazenekar, továbbá barokk zenekarok különböző változatai is, ez utóbbi természetesen állandó és kiváló partnere lesz a Kodály Kórusnak is.

Ezek az együttesek kiemelten intenzív műhelymunkával fejlesztenék szakmai tudásukat, amelyek vezetését, és egyáltalán a kamarazenekari, kamarafilharmonikus stratégiai terület művészeti vezetését Bényi Tibor végezné, aki rendszeresen meghívna különböző elismert szaktekintélyeket is egy-egy projekt vezetésére.

Mindez a rendkívüli igényű szakmai műhelymunka a szimfonikus hangzás fejlődését is nagyban segíti majd: a kamarazenélés igényével megszólaltatott nagyzenekari művek pedig új színt hozhatnak az együttes közös zenei gondolkodásába és szakmai élményeibe, illetve valódi hangversenyélvezetet jelenthetnek a közönségnek. A művészeti koncepcióban fontos szerep jut annak, hogy az operajátszás területén a Csokonai Színház vezetése, s persze a közönség számára is kiderüljön: további dinamikus fejlődésre van lehetőség.

A különböző bérletes és bérleten kívüli koncerteken jelentős szerep jut továbbra is fiatal karmesterek bemutatkozására, nemzetközi hírű, világklasszis szólisták meghívására, ugyanakkor lehetőséget kapnak a jövőben a versenyművek előadására a zenekari tagok is: ismerje meg Debrecen közönsége minél jobban a belső értékeket. A Debrecenből elszármazott, azóta komoly művészi pályát befutott tehetségek ugyancsak meghívásra kerülnek.

Fontos állomása lesz a megújulásnak a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karával tervezett közös munka: lényeges, hogy az intézmény szakmai működésének minél hamarabb aktív részesévé váljanak a hallgatók, illetőleg a lehetőségeket a remények szerint jelentősen fogja bővíteni a Bényi Tibor-féle koncepció Magyarország első Zenekari Akadémiájának létrehozásáról.

A Kodály Filharmónia Debrecen számára egyébként rendkívül fontos a közönség-utánpótlás, ezért a következő szezontól külön program foglalkozik majd az általános és középiskolások, valamint az egyházi intézményekbe járó diákok zenei nevelésével.

Somogyi-Tóth Dániel nyertes pályázata egyébként letölthető:
a www.dbfilharmonikusok.hu weboldalról.

Évadzáró koncert


Új hangversenyek, új bérletrendszer

A 2011/2012-es évadban a megújuló Kodály Filharmónia 27 zenei eseményt tervez Debrecenben. Mindezt lehetővé teszi majd az is, hogy az új igazgató megbízásában külön rész foglalkozik a város teljes komolyzenei életének megtervezésével.

Közös bérletrendszer foglalja keretbe a koncerteket: 11-11 hangversennyel, Rubányi Vilmos nevével fémjelezve két nagy sorozat képezi majd a következő szezontól Debrecen és vonzáskörzete koncertéletének alapját. Bármelyiket is választja majd az előadott művek vagy a meghívott zenekarok, szólisták, karmesterek alapján a látogató, az biztos, hogy összesen 9000 forintért juthat hozzá a bérletekhez, vagyis hangversenyenként alig több mint 800 forintért élvezhet majd minőségi zenei produkciókat. S hogy minden eddiginél több koncertlátogató váltson bérletet, a Kodály Filharmónia Debrecen vezetősége egyedülálló megállapodásának köszönhetően minden nagy bérletsorozat-vásárló ugyanilyen értékű, tehát 9000 forintos wellness-utalványt kap Hévíz egyik legszínvonalasabb szállodájába, a Hotel Európa fitbe.

Természetesen megéri tehát a két nagy Rubányi bérletet választani, de azoknak sem kell aggódniuk, akik a már megszokott sorozatokat keresik: a Gulyás György bérletben 6, míg az Universitas bérletben 4 hangversenyt élvezhet a közönség, s újdonság lesz a 4 koncertet magába foglaló Divertimento bérlet, mely elsősorban kamarazenekari koncertekből áll, Bényi Tibor irányítása alatt.

A következő évad egyébként 2011. október 1-jén kezdődik majd, bérleten kívüli hangversenyen mutatkozik be az új igazgató-karmester, Somogyi-Tóth Dániel Muszorgszkij Egy kiállítás képei, Egy éj a kopár hegyen, illetve Borogyin Poloveci táncok című művével, s természetesen egy Kodály-kompozíciót is dirigál.

A koncertkínálatból kiemelkedik a Medveczky Ádám által vezényelteWagner-est, Jandó Jenő zongoraestje, a Nemzeti Filharmonikusok, valamint a Budapesti Vonósok fellépése, s persze az oratórikus hangversenyek a Kodály Kórus közreműködésével, ahol például Liszt Esztergomi miséje vagy Bach János passiója csendül fel Pad Zoltán dirigálásában.

A már megszokott ünnepi eseményekben sem lesz hiány: karácsonyi koncert, szilveszteri operett gála, farsangi meglepetés-hangverseny ugyanúgy várja majd az érdeklődőket, mint a Tavaszi Fesztiválon a Karolos Trikolidis által dirigált koncert.

Ifjúsági hangversenyekre megújult, interaktív formában kerül majd sor, vagyis a nagyszülőkre és unokákra továbbra is kiemelten számít a Kodály Filharmónia Debrecen, s természetesen a nyugdíjasok is kedvezménnyel látogathatják majd a zenei eseményeket, melyek elsősorban a Bartók teremben kerülnek megrendezésre, de a Kölcsey Központ és több debreceni templom is a helyszínek között szerepel.

A bérleti tájékoztató augusztus közepére jelenik meg, a régi bérlettulajdonosok pedig augusztus 22-étől újíthatják meg sorozataikat, vagy válthatnak újakat.

Új arculattal kezdik az évadot

A megújuló Kodály Filharmónia Debrecen nyílt pályázatot hirdet a Kodály Filharmónia Debrecen, a Kodály Kórus Debrecen és a Kodály Filharmonikusok Debrecen új logójának megtervezésére. A pályázat célja az intézmény szellemiségéhez illeszkedő, de korszerű embléma kidolgozása, mely itthon és külföldön is jól beazonosítható, tiszta kommunikációra ad lehetőséget.

A teljes pályázati anyag letölthető a www.dbfilharmonikusok.hu weboldalról.

A 2010/2011-es évad díjazottjai

Komlóssy Lajos-díj: a huszárezredes, mecénás, a Debreceni Zenede első igazgatója, a városi dalárda elnökéről elnevezett elismerés megalapítását a polgármesteri vezetés határozta el. A díj adható azon társulati tagnak, vagy az évadban a társulathoz tartozó munkatársnak, akinek szakmai teljesítménye túlmutat a társulati munkán, aki hozzájárul a munkásságával a város zenei életének gazdagításához, erősítve a társulat és a város kapcsolatát.

A díjat első alkalommal Dr. Aradi Csabánénak ítélte oda Debrecen városa és a két társulat vezetése, Debrecen zenei életében kifejtett több évtizedes tevékenységéért.

Zenekari Nívódíj: Tornyai Ferenc kürtművész; Rubányi Vilmos-díj: Bögös Béla fuvolaművész;

Kritikusok díja: Csősz János trombitaművész.

A Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Államtitkára, országgyűlési képviselő által létrehozott Évad Ifjú Zeneművésze Díj: Barra Ákos.

Kórus Nívódíj: Csávás József énekművész;
Gulyás György-díj: Zsengellérné Varga Valéria.

A Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Államtitkára, országgyűlési képviselő által létrehozott Évad Ifjú Énekművésze Díj: Daika Attila.

Az Évad Énekkari Művésze a társulat titkos szavazása alapján: Herczeg Mária.

Jubilálók:

25 éves jubileum: 2010. szeptember 1-jén ünnepelte 25 éves jubileumát Balogh Judit és Boda Istvánné énekművész, 2011. március 21-én Alexa Lajos harsonaművész.

30 éves jubileum: 2010. szeptember 1-jén ünnepelte 30 éves jubileumát Bögös Béla fuvolaművész, 2011. május 2-án Farkas Gabriella igazgatási ügyintéző, 2011. augusztus 1-jén ünnepli Décsi Zsuzsa brácsaművész.

40 éves jubileum: 2011. augusztus 1-jén ünnepli 40 éves jubileumát Szunyog Józsefné hegedűművész.

Kodály Filharmónia Debrecen - logópályázat

A megújuló Kodály Filharmónia Debrecen nyílt pályázatot hirdet a Kodály Filharmónia Debrecen, a Kodály Kórus Debrecen és a Kodály Filharmonikusok Debrecen új logójának megtervezésére. A pályázat célja az intézmény szellemiségéhez illeszkedő, de korszerű embléma kidolgozása, mely itthon és külföldön is jól beazonosítható, tiszta kommunikációra ad lehetőséget. Fontos, hogy a három különböző logó egységes arculatot mutasson.

A győztes pályamű tulajdonosa a díj elnyerése mellett további arculati tervezési feladatokra kaphat szerződéses megbízást a Kodály Filharmóniától.

1. Pályázati feltételek, melyeket a pályázók a pályaművek beküldésével elfogadnak:

- a pályázatra csak 18. életévüket betöltött magánszemélyek vagy cégek nevezhetnek;
- egy pályázó több pályaművet is beküldhet, akár mellékelve egy, a tervezett logóhoz illeszkedő koncert-plakáttervet is;
- a pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázat anyaga saját műve, mellyel semmilyen szerzői és egyéb jogot nem sért, illetve kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért felel. A feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelen, amennyiben pedig a pályázat eredményhirdetése után derül fény a jogsértésre, a pályázó köteles a díjat visszaszolgáltatni;
- érvényes pályázatnak a marketing@dbfilharmonikusok.hu e-mail-címre a határidőig jpg vagy pdf formátumban beérkező pályaművek tekinthetők;
- a Kodály Filharmónia Debrecen a nyertes pályázat anyagának felhasználására teljes és kizárólagos jogot szerez, illetve a nyertes pályázat anyagát és a szerző nevét nyilvánosságra hozhatja;
- a nyertes pályaművet ai vagy psd formátumban is be kell küldeni
- a pályáztató a pályázatot eredményhirdetés nélkül lezárhatja.

2. Határidő, elbírálás: az elektronikusan beküldött pályázatok beérkezési határideje 2011. július 12., kedd, éjfél. A beérkezett pályázatokat a Kodály Filharmónia Debrecen vezetése bírálja el 8 naptári napon belül.

3. A logó tartalma

- A 3 logónak tartalmaznia kell a két együttes teljesen nevét (Kodály Filharmonikusok, Kodály Kórus), a fenntartó város, Debrecen megjelölésével, valamint az összefoglaló brandet (Kodály Filharmónia), ugyancsak Debrecen város megjelölésével;
- tartalom: vizuális jel + tipográfia vagy csak tipográfia.

Elvárások a designnal szemben:

- modern hangulatú, de lehetőség szerint a hagyományokra is adó letisztult megjelenés;
- markáns, egyedi, könnyen felismerhető;
- 2C (egyszínű változatban is működjön);
- idegen nyelven is jól alkalmazható.

4. A nyertes pályázat díja: 80 000 Ft + ÁFA és hangversenyenként 2-2 tiszteletjegy a 2011/2012-es évad koncertjeire, illetve a Kodály Filharmónia a jövőben – nem kötelező módon –, a nyertes pályázóval további arculati elemek, grafikai anyagok tervezésére szerződhet.

További információ:
Szentpéteri András – PR-marketing menedzser
Debreceni Filharmonikus Zenekar és Kodály Kórus
+36302464509
marketing@dbfilharmonikusok.hu

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés