bezár
 

zene

2011. 06. 21.
Szikince Fesztivál a felvidéki Zalabán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Július 3-án, vasárnap hatodik alkalommal rendezik meg a Szikince Fesztivált a Párkányhoz közeli, lévai járásbeli Zalabán - írja a Bumm.sk révkomáromi hírportál.

prae.hu

A VI. Szikince Fesztivál programja az alsó-garammenti "kurtaszoknyás" hagyományőrzők műsorával kezdődik. Fellép a Kéméndi Bokréta, a Kisgyarmati hagyományőrzők és a Barti Bíbic.

Ezt követően Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú művét adja elő a Zselízi Magyar Gimnázium lírai színpada és a Kincső Tánccsoport.
A Szikince-patak völgyében a fesztiválon fellép Lovász Irén, akinek Égi Hang című hangversenyét a református templomban hallgathatja meg a középkori magyar szakrális énekek iránt érdeklődő közönség.

A sokszínű zenei kínálatban megtalálható a Técsői Banda, a Jóvilágvan Zenekar, és a Pressburger Klezmer Band, a Hollóének Hungarica, valamint a Muzsikás Együttes és Petrás Mária.

A fesztivált, amelyet kevés pénzből, sok önkéntes munkával szerveznek évről évre, az idén a szokásos négy falu helyett egy településen rendezik meg. A szervezők hirdetése szerint a helyszínen "a táj szép lankás, helyenként idilli, az emberek olyanok, mint bárhol a világon".

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés