bezár
 

film

2011. 06. 20.
Díjat kapott Till Attila Csicska című filmje Sanghajban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mobiltelefonos rövidfilm kategóriában a legjobb játékfilm díját nyerte el Till Attila Csicska című filmje a vasárnap zárult 14. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon (SIFF).

prae.hu

A rangos ázsiai filmfesztivál idén hozta létre ezt a kategóriát, hogy teret adjon az új médiaplatformnak, és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal rendezőknek. A Mobil SIFF kategóriában összesen tíz díjat osztottak ki - közölte a fesztivál honlapja (www.siff.com).

Till Attila rövidfilmje a 42. Magyar Filmszemlén debütált, és elnyerte a kisjátékfilmes kategória fődíját, majd Cannes-ban is sikerrel vetítették a Rendezők Kéthete programban. A húszperces alkotás, amely újsághírek és televíziós híradások nyomán született, a modern rabszolgaság témájával foglalkozik.

A sanghaji versenybe több mint tízezer mobilos rövidfilmmel jelentkeztek az alkotók a világ minden tájáról, a programba végül 27 ország ötven filmje jutott be.

A rövidfilmes nagydíjat és a legjobb dokumentumfilm díját egy kínai produkció, Szu Csia-ming (Su Jiaming) Hervadó virágok című munkája nyerte. A megindító alkotás egy házaspár életét mutatja be, akik 38 elhagyott, többnyire sérült gyermeket neveltek fel.

A televíziós személyiségként közkedvelt Till Attila a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán diplomázott. Rendezőként Pánik című filmjével mutatkozott be a 2008-as Filmszemlén, és az alkotásért közönségdíjat kapott.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
Luca Guadagnino: Challengers
Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés