bezár
 

zene

2011. 06. 17.
Rákóczi-ballada a munkácsi várban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rákóczi-ballada címmel mutatnak be új rockballadát, amelyet először a munkácsi várban láthat a közönség június 23-án, csütörtökön Varga Miklós főszereplésével.

prae.hu

A Gubcsi Lajos művéből Benkő László zenéjével készülő alkotást június 24-én a beregszászi református templomban, 25-én az ungvári várban, 26-án pedig a sárospataki várban adják elő - hangzott el a produkció pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az előadás bemutatóját Munkács elestének 300. évfordulójához kötődve tartják június 24-ének előestéjén. A szereplőknek és a nézőknek is különleges élményt ad az, hogy a produkciót a valódi történelmi helyszíneken mutatják be - emelték ki az alkotók.

A darabban II. Rákóczi Ferenc szerepét Varga Miklós, Zrínyi Ilonát Gubás Gabi, a Regőst Kobzos Kiss Tamás alakítja, Bercsényi Miklóst Tanka Balázs, Esze Tamást Majsai Gábor játssza, az előadást Nagy Endre rendezi.

Gubcsi Lajos elmondta: a csaknem egyórás mű 1703 júniusában játszódik, és azt a sorsdöntő pillanatot jeleníti meg, amikor a szabadságharc elkezdődik.

A szerző a darabról szólva hangsúlyozta: 2007 óta dolgozik a balladán, a szöveget 2008-ban publikálta és 2009-ben kérte fel Benkő Lászlót a zene megírására. "Amikor megszületett a mű, és először hallottam himnikus erővel, őserővel hatott rám" - mondta, hozzátéve, hogy ilyen gyönyörű, szívhez szóló munkát még nem hallott a művésztől.

Gubcsi Lajos úgy vélte: a Rákóczi-szabadságharc (1703-1700) 300. évfordulójához kapcsolódva nem tartottak méltó megemlékezést Magyarországon. Ezért is fontos a mű bemutatása, a megemlékezés - mondta, hozzátéve, hogy "a fáklya kihunyásának" pillanatához kötötték a produkció premierjét.

Benkő László is azt hangsúlyozta: ez az utolsó pillanat arra, hogy a Rákóczi-szabadságharcot méltón megünnepeljük. A művész a történet aktualitásáról is beszélt, Az ember tragédiájához hasonlítva azt, amely minden korban érvényes, aktuális marad.

Gubcsi Lajos kiemelte: a várak befogadóképessége korlátozott, csak az érkezés sorrendjében, a befogadóképesség erejéig tudják fogadni a nézőket az ingyenes előadásokon.

A Rákóczi-ballada a Magyar Művészetért Kft., a Grantfilm Kft. és a Magyar Művészek Köre Közhasznú Egyesület közös produkciója, amelynek közreműködői - Gubcsi Lajos tájékoztatása szerint - egytől-egyig ingyen vállalták a munkát.

Az ünnepi megnyitóbeszédet Munkácson Hende Csaba honvédelmi miniszter mondja el.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés