bezár
 

zene

2011. 06. 16.
Sting rendkívül elégedett a Dohnányi Zenekarral
Szombaton játszott először együtt a Budafoki Dohnányi Zenekar és Sting Grázban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minden tekintetben nagyon sikeresnek mondható az együttműködésük, Sting annyira meg volt elégedve a magyar zenekar tudásával és játékával, hogy második próbára már nem volt szükség, és az előadáson is minden tökéletesen zajlott.

prae.hu

Még az osztrák közönség is – akiknek egy része korábban értetlenül állt a tény előtt, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező hazai szimfonikus zenekarok helyett egy magyar társulat kapta meg a lehetőséget – óriási ovációval jutalmazta bemutatásnál a magyar zenészeket.

Sting és a Dohnányi Zenekar

A Budafoki Dohnányi Zenekar legközelebb június 30-án játszik Stinggel és zenészeivel Budapesten.

A Symphonicity koncert programjában tavaly óta apróbb változtatásokat eszközöltek – néhány dal kikerült a programból, és újabb nagy slágerek kerültek be átdolgozva, illetve a sorrenden is igazítottak.

Budapestre most Pozsonyból érkezik majd az énekes és csapata, s a koncert után valószínűleg maradnak még egy napot, mielőtt Kazan-i koncertjükre indulnak.

A szervezők külön szeretnék felhívni a figyelmet, hogy Sting koncertje pontosan 20 órakor kezdődik majd, ezért kérik a közönséget, hogy legyenek pontosak és elég időt hagyjanak a parkolásra illetve az Arénába történő bejutásra; ugyanis a későket a produkcióra való tekintettel csak bizonyos időközönként tudják beengedni a helyükre.

Az előadást megszakítja majd egy 20 perces szünet, és megközelítőleg 23 órakor lesz vége.

A koncertre fényképezőgépet, kamerát, hangfelvevőt nem lehet behozni, ezt a bejáratnál ellenőrzik is, mint ahogy bármilyen palackot vagy üveget sem.

Jó pár szektor teljesen megtelt már, azonban limitált számban most még kaphatók jegyek a budapesti előadásra; amit a tavalyi koncert alapján minden zeneszerető embernek csak ajánlani lehet. 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés