Alekszej Makszimovics Peskov néven született 1868. március 28-án Nyizsnij Novgorodban. Szülei korán elhaltak, kelmefestő nagyapja házában nevelkedett kilencéves koráig. Iskoláztatásával senki nem törődött, néhány hónap tanulás után már dolgoznia kellett.

Hajósinasként szolgált, amikor a szakácstól megtanult írni-olvasni, ettől kezdve mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került. 1884-ben Kazanyba utazott tanulni, útja azonban a társadalom kivetettjei közé vezetett. Gyűlölte ezt a világot, állandóan az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta, mígnem 19 évesen mellbe lőtte magát. A golyó szíve helyett a tüdejét fúrta át, és bár felépült, tüdeje sohasem jött teljesen rendbe. Évekig vándoréletet élt, a narodnyikokkal való kapcsolata miatt letartóztatták és állandó rendőri felügyelet alá helyezték.

1892-ben jelent meg első elbeszélése, a Makar Csudra Gorkij írói álnéven, amellyel saját és hősei "keserű" sorsára kívánt utalni. Ezután sorra jelentek meg írásai, 1895-ben már rangos szentpétervári lap közölte Cselkas című novelláját. Neve ismert lett, lelkes kritikákat kapott, kötetei gyorsan fogytak. Írt regényt (Foma Gorgyejev, 1899), két drámát (Kispolgárok, 1901, Éjjeli menedékhely, 1902), ezek ma is szerepelnek a színházak repertoárjain.

Szentpétervári éveiben a szociáldemokrata párt bolsevik szárnyához csatlakozott, ugyanakkor sok vitája volt Leninnel és hivatalosan sohasem lett párttag. Az 1905-ös forradalomban vállalt szerepe miatt letartóztatták és börtönbe zárták, kiszabadítására sikeres nemzetközi kampány indult. 1906-ban emigrált, néhány hónapi amerikai tartózkodás után Capri szigetén egy villában - beteg tüdejét gyógyítva - dolgozott, ekkor született Anya című regénye.

1913-ban tért haza, támogatta a bolsevikok háborúellenes politikáját, de az 1917-es októberi hatalomátvétel után lapjában már támadta Lenin diktatórikus módszereit. A forradalom vezére mégis állami hivatalt adott neki, ő pedig szervezte az irodalmi életet, segélyakciókat indított. 1921-ben tüdőbaja kúrálására ismét Caprira utazott. A tízes-húszas években született meg Életem című trilógiája, az orosz irodalom talán legkiválóbb önéletrajzi alkotása, 1925-ben jelent meg Az Artamonovok című családregénye.

1931-ben tért haza, és Sztálin többé már nem engedte külföldre, egyszerre volt fogoly és a szovjetrendszer elismert írója. Elhalmozták kitüntetésekkel, elismerésekkel, még életében róla nevezték el szülővárosát és Moszkva legnagyobb utcáját, a Tverszkaját, továbbá számos intézményt, 1934-ben pedig a Szovjet Írószövetség elnökévé választották. Ekkor született színműve a Jegor Bulicsov és a többiek (1932), és belekezdett a fő művének szánt Klim Szamgin élete című négykötetes regénybe.

A tüdejével állandóan betegeskedő írót 1936. június 18-án érte a halál a Moszkva melletti Gorki szanatóriumában, máig nem tudni, természetes okokból-e. Vélhetőleg nem alaptalan a feltételezés, hogy a Sztálin túlkapásait immár elutasító író halálában szerepet játszhatott a rettegett titkosrendőrség, az NKVD.