bezár
 

zene

2011. 06. 13.
Az ex-Kraftwerkes Karl Bartos: szép emlék az 1981-es budapesti koncert
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harminc éve a Kraftwerkkel járt először Magyarországon, néhány hét múlva ismét nálunk koncertezik Karl Bartos, aki másfél évtizeden át volt az elektronikus zene talán legnagyobb hatású együttesének tagja; a muzsikus az MTI-nek adott exkluzív interjúban felidézte az 1981-es kisstadionbeli fellépést is.

prae.hu

"Csupa kellemes emlékem van az 1981 augusztusi budapesti Kraftwerk-koncertről, ami valójában nem is egy, hanem két szabadtéri fellépés volt. Közte akadt egy kis időnk, így hát biciklitúrát csináltunk a Duna partján. Az egész olyan volt, mint valami nyári vakáció. Az interneten egyébként találni fotókat a budapesti koncertről" - mondta Karl Bartos, aki emailen válaszolt a feltett kérdésekre.

A most 59 éves német zenész 1991-ben kilépett a Kraftwerkből, és már mint szólóelőadó lépett fel 2006-ban a soproni VOLT Fesztiválon, majd két évvel később dj-szettet adott a budapesti BrandFestivalon. Most július 9-én Zamárdiban, a Balaton Soundon játszik.

"A Bartos valóban magyar név, de nem tudok konkrét magyar felmenőkről, sohasem készíttettem családfát. Európainak érzem magam" - mondta a magyar hangzású nevével kapcsolatos felvetésre.

A zenész 1975-ben csatlakozott ütőhangszeres-billentyűsként a düsseldorfi Kraftwerkhez, amely az egy évvel korábban kiadott Autobahn című (sorrendben negyedik) lemeze hatalmas sikerével éppen felkapaszkodott a csúcsra. Ralf Hütter, Florian Schneider és Wolfgang Flür társaként Bartos az elektronikus zene olyan alapvetéseit készítette el az elkövetkező években, mint a Radioaktivität (1975), a Trans Europa Express (1977), a Die Mensch Maschine (1978), a Computer Welt (1981) és az Electric Café (1986). Bartos zeneszerzőként is részt vett a Kraftwerk munkájában, például a Tour de France, a Das Modell, a Neonlicht, a Taschenrechner, a Nummern vagy éppen Der Telefon Anruf című számban, utóbbit maga énekli.

"Woody Allen mondta egyszer, hogy a hírnév semmilyen értelemben nem segíti őt az életében. Hasonlóan gondolom a kérdést én is magamról, most készülő új lemezemre írtam is egy dalt, ami erről szól" - válaszolta arra a kérdésre, milyen érzés nap mint nap szembesülnie a Kraftwerk jelentőségét méltató megnyilatkozásokkal. Utalt arra is, hogy a ma Kraftwerk néven létező, koncertező, sőt lemezt is készítő formáció (a korábbi tagok közül csak Hütter maradt) nemigen izgatja.

Karl Bartos a Kraftwerk után Elektric (később Electric) Music néven készített a Kraftwerknél kicsit poposabb lemezeket (Esperanto, Electric Music), egy album erejéig betársult Bernard Sumner (New Order) és Johnny Marr (ex-Smiths) mellé az Electronic-ba, 2003-ban pedig saját nevén adta ki a Kraftwerk legszebb napjait idéző Communication című munkáját.

"Büszke vagyok arra, hogy olyan remek zenészekkel dolgozhattam együtt, mint Bernard és Johnny, akiknek nagy rajongójuk is vagyok. A Communication-ön, akárcsak régen a Kraftwerkben sokat használtam vocodert (ezzel az ének effektusát vezetik rá a szintetizátor hangjára). Eredetileg több szám is saját hangomon szólalt volna meg, de végül úgy döntöttem, a robotszerű hang jobban passzol hozzájuk" - fejtette ki.

Bartos ritkán lép fel élőben mostanában: a július 9-i Balaton Sound-program mellett idén már csak két koncert szerepel a naptárában, augusztusban a Brüsszeli Nyári Fesztiválon, novemberben a Párizs melletti Enghien-les-Bains-ben játszik. A zenész most elsősorban készülő új lemezének produceri munkálataira koncentrál, illetve tervezi, hogy bónuszdalokkal ismét kiadja az Esperantót.

"A Balaton Soundon természetesen előadok jó néhány Kraftwerk klasszikust, meg játszok a szólódolgaim közül is" - vetítette előre Karl Bartos.

A zenész legutóbb azzal keltett feltűnést, hogy közreműködött egy új iPhone alkalmazás, a Mini-Composer kifejlesztésében. Mint ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, az alkalmazást már több mint 20 ezren töltötték le, és jó visszajelzéseket kap a többfunkciós zenebarkácsoló programról.

"Audiovizuális stúdiómban a munkámat most a kép és a hang összefutására, konvergenciájára összpontosítom" - jegyezte meg végül a Kraftwerk egykori tagja.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés