bezár
 

zene

2011. 06. 12.
Váci Nyár - Zenés hétvégi programok a Dunakanyarban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Könnyűzenei koncertek és operettestek mellett a Váci Világi Vigalom háromnapos eseménysorozata szerepel a Váci Nyár idei programjában.

prae.hu

Iványi Károlyné, a rendező Madách Imre Művelődési Központ igazgatója az MTI-nek felidézte: 2006-ban újították fel Vác barokk főterét, amely igazi közösségi térré vált. Ekkor fogalmazódott meg az az igény, hogy a nyári hónapokra kulturális programokat szervezzenek a térre havonta 1-2 alkalommal hétvégén. Az igazgató kiemelte, hogy a kávézókkal, fagylaltozókkal körülvett Március 15. tér ideális helyszín a gyermekes családok és a mozgássérültek számára is.

A Váci Nyár keretbe foglalja a helyi és környékbeli zenekarokat felvonultató Főtéri Zenés Hétvégéket, a Városházi Estéket és a 19. alkalommal tartandó Váci Világi Vigalom háromnapos eseménysorozatát. A programokat szabad téren rendezik, és a Városházi Estéken kívül minden rendezvény ingyenes.

Az első programot jövő pénteken tartják: a Városházi Esték sorozatban operett-gálaműsort rendeznek. A Túl az Óperencián... című esten Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő és Ábrahám Pál művei hangzanak el. Másnap a Főtéri Zenés Hétvégék keretében előbb A Legszebb Férfikor zenekart, majd a Countaktus Country együttes 15 éves jubileumi koncertjét hallgathatják és nézhetik meg az érdeklődők Vác főterén.

Július 2-án folytatódik a könnyűzenei koncertek sora a Március 15. téren. Fellép a Queen Unplugged Project, a Revans Blokk, valamint a Piroska és a Farkasok. Július 22-én lesz a Városházi Esték következő eseménye: Janza Kata és Dolhai Attila énekel musicaleket.

A következő hétvégén tartják a Váci Nyár kiemelkedő eseményét, a világi vigalmat, amelynek három napja alatt több helyszínen rendeznek komoly- és könnyűzenei koncerteket, egyéb kulturális és gasztronómiai programokat. A Váci Világi Vigalom kísérőrendezvénye a barokk jelmezverseny lesz, amelynek részleteiről a Madách Imre Művelődési Központ honlapján (www.mimk.vac.hu) olvashatnak az érdeklődők.

A Váci Nyár programsorozata augusztus 21-én a főtéri koncertekkel zárul: a Rakéta, az All about és a Rockfolk Blues Band búcsúztatja a nyarat.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés