bezár
 

zene

2011. 06. 11.
Maratoni hangverseny: Bach összes orgonaműve Balatonbogláron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Maratoni orgonahangversenynek ad otthont június 17-én a balatonboglári római katolikus templom: a 15 órakor kezdődő és rövid szünetekkel másnap 16 óráig tartó koncerten az eddig ismert, mintegy 300 darabból álló Bach-életművet 12 orgonaművész és 40 tanítvány szólaltatja meg.

prae.hu

A hangversenyre az előadók Békéscsaba, Budapest, Eger, Debrecen, Miskolc, Pannonhalma, Pécs, Székesfehérvár, Szeged, Vác és Veszprém közép- és felsőfokú zenei intézményeiből érkeznek. Az esemény méltó folytatása lesz a két évvel ezelőtt az új orgona átadásakor szervezett maratoni koncertnek - mondta Pákozdi József, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-nek.

Az akkori orgonakoncerttől eltérően - noha a mostani egy órával hosszabb is lesz - ezúttal nem az idő, hanem a teljesség lesz a rekord azzal, hogy Bach életművét egyetlen előadásfolyamban mutatják be. A művésztanárok közül a legtöbbet Bednarik Anasztázia, Sztahura Ágnes és Varga Petra vállalt az előadásból: ők a mintegy 22 órás zeneanyagból mintegy nyolc órát játszanak a két manuálos, 30 regiszteres hangszeren.

A Balatonboglári Orgonáért Alapítvány által szervezett rendezvény sajtófőnöke felidézte, hogy bár két évvel ezelőtt volt maratoni résztvevő a hallgatóság soraiban, az idén azokra is gondolnak, akik csak egy-két órát, vagy egy délelőttöt, délutánt szentelnek a koncertnek. Lehetőség lesz szakaszonként jegyet váltani, és lesz két órára szóló "behallgató jegy" is, a koncert éjszakáján - péntek este 23 órától szombat reggel 7-ig - pedig ingyenesen élvezheti a közönség az orgonamuzsikát.

A maratoni hangverseny zárásaként - tisztelegve a 200 éve született zeneszerző előtt - Liszt Ferenc B-A-C-H Prelúdium és Fúgáját Szamosi Szabolcs előadásában hallgathatják meg az érdeklődők.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés