bezár
 

zene

2011. 06. 10.
Családot alapít a papokból álló együttes egyik tagja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bizonytalanná vált a francia lemezeladási listák élén álló A papok nevű trió jövője, miután egyik tagjuk a családalapítás mellett döntött. A koncertezést még novemberig folytatják.

prae.hu

A katolikus papokból, pontosabban egy papból, egy káplánból és egy papnövendékből tavaly alakult együttes francia sanzonfeldolgozásaival valósággal berobbant a zenei életbe: első, Spiritus Dei című lemezük több mint 800 ezer példányban fogyott el néhány hónap alatt, a közelmúltban megjelent második, Gloria című albumukkal egyetemben - amelyből két hónap alatt 200 ezer példány kelt el - jelenleg is a slágerlisták élén áll.

A trió legfiatalabb tagja, a 27 éves Joseph Dihn Nguyen Nguyen a koncertkörutak hatására azonban úgy döntött, hogy mégsem lesz pap. "Abbahagyom a szemináriumot. Családot akarok alapítani" - mondta a Le Nouvel Observateur című hetilapnak adott interjúban. "A koncertek alatt, a közönséget látva megértettem, hogy a hitet családban is meg lehet élni. Kedvet kaptam hozzá. Hosszú volt az út, de meghoztam a végleges döntésem" - tette hozzá.

A vietnámi fiatalembert 2003-ban küldte a saigoni érsek Franciaországba, a gapi egyházmegyébe tanulni.

Joseph 2007-ben fejezte be a papi szeminárium második évét, s azóta a pappá szentelés előtti "kötelező" gondolkodási idejét töltötte, amelynek során minden növendék eldöntheti, hogy tényleg a papi hivatást akarja-e választani.

"Ha ez a kaland megvilágította számára, hogy a boldogságot nem a papi hivatásban, hanem máshol találja meg, mert ugye az a legfontosabb, hogy boldog legyen... és ha ezt a házasságban találja meg, akkor mi nem tehetünk mást, mint hogy vele örülünk" - mondta a France 2 közszolgálati televízió híradójában a triót életre hívó gapi püspök.

Jean Michel di Falco Léandri a nem mindennapi együttest az egyházon belül szervezett válogatást követően hozta létre. Az elöljáró egyházmegyéje helyzetén akart javítani a trió útnak indításával: egy templom bővítéséhez, valamint egy madagaszkári iskolaprogramhoz kívánt pénzt gyűjteni.

A papok novemberig mindenképpen folytatják a koncertezést: a jelenlegi felállásban azonban várhatóan november 13-án tartják búcsúkoncertjüket a párizsi kongresszusi központban, Joseph utána elhagyja társait.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés