bezár
 

zene

2011. 06. 07.
Lezárultak a jelentkezések a Nemzetközi Bartók Szemináriumra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lezárultak a jelentkezések a Nemzetközi Bartók Szemináriumra: a július 8-án induló hét kurzusra összesen kilencvenen jelentkeztek a világ különböző tájairól - közölte a szervező Filharmónia Budapest az MTI-vel.

prae.hu

Tájékoztatásuk szerint a szombathelyi szeminárium, amelyhez fesztivál is kapcsolódik, idén a Bartók - elődök, kortársak, követők alcímet kapta. A huszonhetedik Nemzetközi Bartók Szeminárium hegedű kurzusát ismét Pauk György, a londoni Királyi Zeneakadémia Zathureczky Edéről elnevezett tanszékének professzora vezeti.

Az idei jelentkezőkről még nem készült statisztika, Pauk György azonban az MTI-nek felidézte, hogy tavaly a jelentkezők majdnem hetven százaléka nő volt, és legtöbbjük a Távol-Keletről érkezett. Ez azzal is magyarázható, hogy a világhírű magyar muzsikusnak igen nagy az elismertsége Japánban és Kínában.

"Kínában az ember megy az utcán, és minden második gyereknek a kezében egy hegedű van. Akinek nincs, az zongorázik" - fogalmazott a hegedűművész, akiben nemcsak Kelemen Barnabás, hanem több fiatal zenész tisztelheti mesterét. Elárulta, hogy most új kedvenc növendéke van, Pusker Júlia. (A róla és testvéréről, Ágnesről szóló dokumentum film több nemzetközi fesztiválon sikerrel szerepelt.)

"Régen nem hallottam ilyen tehetséget, tavaly már dolgozott a kurzuson, idén is jön. Felvételizett a londoni Királyi Zeneakadémiára, jövőre ott fogom tanítani. A Liszt Academy Networktől, amelynek egyik alapítója vagyok Lady Valerie Solti és Vásáry Tamás mellett, nyert egy négy és félezer fontos ösztöndíjat, így jöhet hozzám" - tette hozzá Pauk György.

A hegedűművész elmondta, csak úgy fogad el növendéket, ha meghallgatja, mindenkinek kell játszania egy Bach-tételt és valamit Bartóktól. "A kurzus programjára igyekszem mindig találni egy-egy különleges témát Bartók mellé. Tavaly ilyen volt a francia repertoár, amelyet sajnos Magyarországon nem nagyon játszanak, ahogy cseh műveket sem. Idén a két nagy romantikustól, Brahmstól három, Schumanntól pedig két szonátát választottam" - mutatott rá.

Igazi ritkaság Richard Strauss Esz-dúr szonátája. "Korai mű (1887), amikor vesszük Londonban, a növendékeknek először meg kell hallgatniuk A rózsalovagot, amelyet ugyan huszonhárom évvel később komponált, de néhány motívum már a szonátában megjelenik. Érdekes a kurzus anyagából a második Schumann-szonáta, a d-moll is, ami szintén ritkán hangzik el" - fogalmazott Pauk György.

A hegedűművész néhány éve elköszönt a szólista pályától. "A tanítás számomra mindig rendkívül fontos volt. Csaknem olyan sűrű, de talán kényelmesebb az életem, mióta nem én állok a pódiumon.

Számtalan nagy nemzetközi zenei versenyre hívnak zsűrizni, nemrég voltam Olaszországban és Franciaországban. Több nyári mesterkurzust vezetek, az egyik a londoni masterclass, ami most már több mint húsz éve megy, és egyike a legkomolyabbaknak. Vissza-visszatérek Hollandiába. Szombathely a szívügyem.

Ezen a nyáron Svédországba utazom, ahol egy szintén jelentős hagyományú nyári akadémiára kértek föl, itt +debütálni+ fogok" - sorolta felkéréseit Pauk György.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés