bezár
 

zene

2011. 06. 02.
ASIA - hétfőn eredeti felállásban a hajón
2011. június 6. A38
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Derült égből villámcsapásként 2006-ban a sztárok újból összeálltak: mind a négy eredeti Asia tag megerősítette, hogy a banda fennállásának és az első album megjelenésének 25. évfordulóját azzal fogják megünnepelni, hogy újra egyesülnek, s világkörüli turnéra indulnak. „Ez az IGAZI ASIA” – mondja a gitáros Steve Howe – „Voltak ugyan a bandának mindenféle reinkarnációi, de ez az eredeti felállás az, amit a közönség igazán szeret.”

prae.hu

Az Omega, a négy eredeti tag újra-egyesülését követő második stúdió album, 2010 áprilisában jelent meg . „Az ’Omega’, ezt minden rajongó tudja, jellegzetes Asia-megnevezés! Nem azt jelenti ’utolsó’ mint ahogy az ’Alpha’ sem azt jelentette: ’első’ (és nem is volt az). Ez egy jól csengő/jól kinéző szó, mely jól rímel az Alpha-ra. Számos tekintetben, zeneileg és konceptuálisan egyaránt, a két album hasonlít egymásra” – mondja John Wetton.

… s csakugyan, az izzás a régi

Az 1981 tavaszán alakult Asia – John Wetton basszusgitáros-énekes, Carl Palmer dobos, Geoff Downes billentyűs és Steve Howe gitáros – 1982-ben robbant be a zenei szcénára bemutatkozó albumával. A média és a kritikusok a kezdet kezdetétől szupercsapatként emlegetik – bár ezt a jelzőt ők maguk soha nem szerették.

Az Asia zenéje (és rock’n’roll karizmája) organikus fejlődés eredménye – minden erőfeszítés nélkül alakult ki. Bár mind a négy muzsikus megtapasztalta már korábban is a zajos sikert a korábbi bandáiban (YES, ELP, King Crimson és The Buggles), az Asia valami sajátos erővel bírt, amit a rajongók és a zeneipar bennfentesei igen hamar felfedeztek.

A siker azonban túlságosan korán jött és túlságosan nagynak bizonyult. Mire oda jutottak, hogy hozzálássanak második albumukhoz 1983 telén, az első repedések már megjelentek. A kreatív feszültség, a hatalmas egók és az előző év legkeresettebb albumának birtokosaiként rájuk nehezedő nyomás következtében a második album felvételeit már korántsem élvezték annyira.

A második album, az Alpha, mégis platinalemez lett; olyan számokat tartalmazott, mint a Don't Cry és a The Smile Has Left Your Eyes. A személyes konfliktusok már az Alpha turnén megingatták a banda alapjait, Wetton már a turné alatt faképnél hagyta társait, s nem sokkal később az Asia széthullott. a következő években az eredeti Asia tagok saját egyéni projektjeikkel foglalkoztak.

De a régi mondás szerint a türelem rózsát terem …

ASIA

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés